Utánpótlás Akadémia

Vágólapra másolva!
2012.02.23. 14:02
Címkék
Kicsit most foglalkozom az utánpótlással, mivel sok igazolásunkkal az utánpótlást erősítettük, valamint sok saját nevelésű játékos vált...

Kicsit most foglalkozom az utánpótlással, mivel sok igazolásunkkal az utánpótlást erősítettük, valamint sok saját nevelésű játékos vált egyéniséggé az első csapatnál is, ezért érdemes foglalkozni ezzel. Nem mellékes, hogy van magyar vonatkozása is a dolognak Kádár Tamás személyében.

Ha van valami amit Mike Ashley (elnök) jól csinált mióta 2007-ben megérkezett hozzánk az az utánpótlás korú játékosok igazolása, azok fejlesztése.

Amíg olyan játékosok kerültek az első csapathoz, mint Andy Carroll, Tim Krul, Sammy Ameobi, Haris Vuckic valamint Mehdi Abeid, addig panaszunk nem lehet az utánpótlásra.

Az egész ott kezdődött, hogy 2008 januárjában olyan stratégiát dolgoztak ki, amivel megerősítik az utánpótlást. Ezt komolyan gondolták, és igazoltak 5 top játékost, akik igazi erősítést jelentettek. Az öt játékos: a magyar Kádár Tamás, a svéd Ole Soderburg, az angol Ben Tozer, az olasz Fabio Zambrela és a francia Wesley Baheng. Közülök Tozer és Zambrela már el is hagyta a klubot.

Az akadémián úgy gondolják, hogy Kádár Tamásnak jövőre jöhet el az ideje, mivel jól teljesít az utánpótlás csapatokban.

Pardew mester azt mondta Ashley-nek, hogy nem elég, ha a fiatalok együtt edzenek a felnőtt kerettel, de olyan utánpótlást kell kialakítani, hogy erősítést jelentsenek az első keret számára is. Ennek érdekében legalább 12 utánpótlás játékost engednek el a nyáron és ilyen játékosokkal fogják pótolni őket.

Ashley azt mondta, hogy nagyon nehéz a Premier League-be fiatalokat nevelni, mivel nemzetközei tapasztalatokkal kell, hogy rendelkezzenek, hogy megfelelően fel tudják venni a PL ritmusát. Ritkaság olyan játékosokat találni, mint Andy Carroll, de jó hosszútávú tervekkel ez nem lehetetlen. Emlékezzünk Andyt 35 millió fontért adtuk el a Liverpoolnak. (Saját véleményem szerint ahhoz, hogy ilyen sikereket érjünk el, kellenek az olyan vezetők, mint a Liverpoolé, akik majdnem 100 millióért vásároltak játékosokat olyan játékosokat, akiknek a fele a padon ül).

Sok pénzt fektettek a játékosmegfigyelőkbe, ami már be is hozta az árát, hiszen olyan játékosokat sikerült megszereznünk, mint: Cheick Tioté, Yohan Cabaye, Demba Ba, Papiss Demba Cissé és Mehdi Abeid. Ezekkel az igazolásokkal a Newcastle-nek kiemelkedően jó kerete lett.

Bízzunk abban, hogy a fiatalokba fektetett pénz is hasonlóan eredményesen fog megtérülni, és abban is, hogy a következő átigazolási idényben kiváló fiatal tehetségeket fogunk magunkhoz csábítani.

Már most jönnek a hírek, hogy fiatalokat figyelünk meg és igazolunk le. Az egyik ilyen fiatal Romain Amalfitano, aki a Marseille-ben játszó Amalfitano öccse. Romainnak most nyáron jár le a szerződése, és a Newcastle 3 évre szóló szerződést kínált neki. A 22 éves középpályás nagyszerű szezonokat tudhat magáénak a francia másodosztályban, ugyanis 59 mérkőzésen 9 gólt lőtt és 5 gólpasszt jegyzett.

Remélem sok hozzá hasonló fiatal fog még hozzánk érkezni, és sokan tudják majd bizonyítani, hogy leigazolásukkal nem csak az utánpótlást erősítettük, de a nagycsapatban is erősítést fognak majd jelenteni.

Ruzsinho Da Costa

Legfrissebb hírek

Alexander Zverev komoly mentális problémákkal küzdött

Tenisz
31 perce

Hungaroring: ikonikus szakaszok, legendás pillanatok – összeállítás

Képes Sport
37 perce

Berke Balázs Európa-liga-selejtezőt vezet

Európa-liga
41 perce

Molnár Dóra hetedik lett 200 háton, Kós Hubert új országos csúccsal döntős 50 méteren

Vizes vb 2025
1 órája

Bayern: megműtütték Pavlovic szemgödrét, több hetes kihagyás vár rá

Német labdarúgás
1 órája

„Kicsordult a könnyem” – majdnem negyven év után teljesült a kazincbarcikai szurkoló álma

Labdarúgó NB I
1 órája

Kosár: magyar siker Lengyelország ellen az U18-as B-divíziós fiú Eb-n

Utánpótlássport
1 órája

Jövőre megcélozza a strandröplabda Európa-bajnoki részvételt Villám Lilla és Kun Stefánia

Röplabda
1 órája
Ezek is érdekelhetik