"Roberto Carlosnak nem kellett sokáig villognia a Copa Americán: a fiatal brazil balhátvéd dél-amerikai kontinenstornán mutatott játéka láttán sorban állnak érte az európai élklubok." Nem szó szerinti idézet a Focivilág 17 (!) évvel ezelőtti valamelyik nyári számából, ami megmaradt a fejemben. Legnagyobb gyönyörűségünkre a vastagcombú Rambo Moratti hathatós (inkább 8 milliós) közbenjárásának köszönhetően végül az Intert választotta, a mai napon ünnepli 39. születésnapját. "Roberto Carlosnak nem kellett sokáig villognia a Copa Americán: a fiatal brazil balhátvéd dél-amerikai kontinenstornán mutatott játéka láttán sorban állnak érte az európai élklubok." Nem szó szerinti idézet a Focivilág 17 (!) évvel ezelőtti valamelyik nyári számából, ami megmaradt a fejemben. Legnagyobb gyönyörűségünkre a vastagcombú Rambo Moratti hathatós (inkább 8 milliós) közbenjárásának köszönhetően végül az Intert választotta, a mai napon ünnepli 39. születésnapját.
Miután egymást követően kétszer megválasztották a brazil bajnokság legjobb balbekkjének és nyert országos, valamint állami bajnoki címet a Palmeirasszal, 1995 nyarán mondott igent az őt kiszemelő kb. 25 klub egyikének egy pazar Copa America-produkciót követően. A világuralomra törő Moratti nem csicsózott, sorra hozta Roy Hodgson osztályába a nagy neveket és az ígéretes fiatalokat. Előbbi csoportba Paul Ince, Maurizio Ganz és Benito Carbone, utóbbiba Sebastian Rambert, Javier Zanetti, Caio, Salvatore Fresi és Alessandro Pistone tartozott - pacsi, puszi, high five, ölelés a klub akkori játékosmegfigyelőinek a Zanetti-Roberto Carlos szélsővédő párosért...
A Parmalat (ami mellesleg RC brazil csapatának főszponzora) által nyomott Parma majdnem bekavart a milánói szerződésbe. Roberto Carlost végül egy júliusi, Moratti társaságában eltöltött vacsora győzte meg, hogy melyik csapat ajánlatát fogadja el.
Caio és Roberto Carlos a klubtörténet egyik legrondább mezében
A szurkolók hamar kiszúrták maguknak az új fiúk közül, mondjuk nem kellett hozzá nagy ész. A felkészülési mérkőzéseken megcsodált falusi bajszos konyhásnénik derekát idéző vastagságú combja szolgált alapjául lórúgással egyenértékű lövőerejének, extra szolgáltatásként megállás nélkül rohangált fel-alá, lendületes cselekkel segítve a támadásokat. "Szeretnék sokat játszani, különösen, mert hamar otthonra találtam Milánóban, a társaság rögtön befogadott, összebarátkoztam mindenkivel. Amikor Udinében (edzőmeccsen - a szerk.) a szurkolók pár cselem után a nevemet skandálták, azonnal tudtam, hogy nagyszerű helyre kerültem." - nyilatkozta a bekk, aki bajnokcsapatot jövendölt.
Debütálásként rögtön győztes gólt szerzett a Vicenza elleni bajnokin, melyen érdekesség, hogy "forradalmi" 5-3-2-es felállásban zavarta ki a pályára Hodgson a csapatot a két szélről felfutó ifjoncra építve a taktikát.
Sajnos az Inter későbbi játéka messze elmaradt a várakozástól. Az új igazolások közül Rambert és Caio óriásit bukott, Ince egyelőre szokta az olasz futballt, Carbone nem tudott igazi karmester lenni, Ganz mellett a két 22 éves dél-amerikai szélsővédő érte meg maradéktalanul a befektetett összeget. A csapat finoman szólva csalódást keltő hetedik helyen fejezte be a bajnok Milan mögött majd' 20 ponttal megszégyenülve a Serie A 1995/96-os idényét.
Roberto Carlos Marco Branca és Ganz mögött harmadik (!) helyen végzett a házi góllövőlistán öt találattal - mégsem tudtunk maradéktalanul örülni ennek. Az ok: Roy Hodgson. Az angol edző a szezon közben kitalálta, hogy átáll a hazájában őskövületnek számító kedvenc felállására és úgy gondolta, hogy a brazil felfutógépnek milyen jó lesz egy sorral előrébb. Emberünk nagyon nem értett egyet az ötlettel, úgy vélte, sokkal hasznosabb a játéka, ha hátulról, lendületből rombolja szanaszét az ellenfél védelmének jobb oldalát. A vitának végül az lett a vége, hogy Morattiék az edző vs. játékos csatában a tréner mellé álltak és szezon végén eladták Roberto Carlost (egyes források szerint elcserélték az Ivan Zamoranót és 1 millió dollárt tartalmazó csomagért) a Fabio Capello által edzett Real Madridnak.
Az izmos hatos búcsúzul igazi úriemberként nyilatkozott : "Sajnálom, hogy elmegyek, de vigasztal a tény, hogy nagyszerű csapatot és edzőt hagyok itt."
Mi sokkal jobban sajnáltuk és utáltuk azt a rohadék angolt.
