A Bayern München nem akármilyen hetet tudhat maga mögött, hiszen előbb a Hoffenheimnek, majd pedig a Baselnek lőtt hetet. Most ahhoz a Herthához utazott, amelynek a kispadján Otto Rehhagel ül. A görög válogatottal Eb-aranyat nyerő szakvezető – aki a bajorokat is irányította – arról nevezetes (többek között), hogy az edzők közül ő aratta a legtöbb győzelmet a Bayern ellen, szám szerint tizennyolcat.
Az első negyedóra viszont megmutatta, hogy ezt aligha követi majd a tizenkilencedik. Előbb Franck Ribéry labdáját lőtte a kapuba Thomas Müller úgy, hogy a játékszer a kapufát érintve vágódott a hálóba. Nem sokkal utána Müller harcos labdaszerzése után Arjen Robben viharzott el a jobb oldalon, majd a tizenhatoson belülre érve a léc alá vágta a labdát.
A 19. percben Christoph Janker és Christian Lell együttes erővel terítette le Müllert, a megítélt büntetőt Robben biztosan vágta a bal sarokba. Érett a kiütés. A Hertha is próbálkozott, egy Adrian Ramos-fejest jegyezhettünk fel, valamint Toni Kroosnak is a gólvonalról kellett mentenie.
Rehhagel a szünet után Alfredo Morales beállításával próbált javítani csapata játékán, de ez a csere igencsak balul sült el. A fiatal játékos előbb az 50. percben buktatta Ribéryt a tizenhatoson belül, a megítélt büntetőt Mario Gomez lőtte a hálóba. A 66. percben ugyanez volt a szereposztás, vagyis Morales rúgta fel Ribéryt, ám ezúttal Robben vállalta magára az ítéletvégrehajtó szerepét. A két találat közé még befért Kroos gólja is.
A Bayern München egy hét alatt húsz góllal terhelte meg ellenfelei hálóját.
26. FORDULÓ |
Hertha–Bayern München 0–6 (T. Müller 9., Robben 12., 19. és 66. – utóbbi kettőt 11-esből, Gomez 50. – 11-esből, Kroos 51.) |
KORÁBBAN |
Augsburg–Mainz 2–1 (Ku 42., Langkamp 51., ill. Allagui 36.) |
Leverkusen–Mönchengladbach 1–2 (Kiessling 75., ill. Reus 7., De Camargo 88.) |
Dortmund–Werder Bremen 1–0 (Kagava 8.) |
Hamburg–Freiburg 1–3 (Ilicevic 75., ill. Flum 20., Caligiuri 43., Makiadi 72.) |
Nürnberg–Wolfsburg 1–3 (Didavi 9., ill. Mandzukic 15., Helmes 24., 53.) |
PÉNTEKEN JÁTSZOTTÁK |
Hoffenheim–Stuttgart 1–2 (Salihovic 74. – 11-esből, ill. Ibisevic 8., 43.) |
VASÁRNAP JÁTSSZÁK |
Kaiserslautern–Schalke 15.30 |
Hannover–Köln 17.30 |
1. Borussia Dortmund | 26 | 18 | 5 | 3 | 53–16 | +37 | 59 |
2. Bayern München | 26 | 17 | 3 | 6 | 63–17 | +46 | 54 |
3. Mönchengladbach | 26 | 15 | 6 | 5 | 39–16 | +23 | 51 |
4. Schalke | 25 | 15 | 2 | 8 | 54–33 | +21 | 47 |
5. Bayer Leverkusen | 26 | 11 | 7 | 8 | 39–34 | +5 | 40 |
6. Werder Bremen | 26 | 11 | 6 | 9 | 40–39 | +1 | 39 |
7. VfB Stuttgart | 26 | 10 | 6 | 10 | 43–34 | +9 | 36 |
8. Hannover | 25 | 8 | 11 | 6 | 30–35 | –5 | 35 |
9. Wolfsburg | 26 | 10 | 4 | 12 | 34–46 | –12 | 34 |
10. Nürnberg | 26 | 9 | 4 | 13 | 25–37 | –12 | 31 |
11. Mainz | 26 | 7 | 9 | 10 | 38–41 | –3 | 30 |
12. Hoffenheim | 26 | 7 | 9 | 10 | 29–37 | –8 | 30 |
13. 1. FC Köln | 25 | 8 | 4 | 13 | 32–46 | –14 | 28 |
14. Hamburg | 26 | 6 | 9 | 11 | 30–48 | –18 | 27 |
15. Augsburg | 26 | 5 | 11 | 10 | 27–40 | –13 | 26 |
16. Freiburg | 26 | 6 | 7 | 13 | 33–53 | –20 | 25 |
17. Hertha | 26 | 5 | 8 | 13 | 26–47 | –21 | 23 |
18. Kaiserslautern | 25 | 3 | 11 | 11 | 16–32 | –16 | 20 |