Hoffenheim: a kínos kupabúcsú után a trénernek sem volt maradása

2012.02.09. 11:34
Címkék
A német élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő Hoffenheim szerződést bontott vezetőedzőjével, Holger Stanislawskival. A 42 esztendős tréner segítőit, André Trulsent és Klaus-Peter Nemetet is menesztették.

Mint ismert, a Hoffenheim hazai pályán kapott ki 1–0-ra a második ligás Greuther Fürthtől a Német Kupa negyeddöntőjében, s ez volt az utolsó csepp a pohárban. A bajnokságban négy mérkőzés óta nyeretlen gárda vezetői menesztették Holger Stanislawskit. Mint ismert, a Hoffenheim hazai pályán kapott ki 1–0-ra a második ligás Greuther Fürthtől a Német Kupa negyeddöntőjében, s ez volt az utolsó csepp a pohárban. A bajnokságban négy mérkőzés óta nyeretlen gárda vezetői menesztették Holger Stanislawskit.

Stanislawskit a bajnoki nyeretlenségi sorozat után többen is kritizálták, majd a tréner védekezésképp a játékosokat amatőröknek nevezte.

A Bild információi szerint a Hertha korábbi edzője, Markus Babbel váltja Stanislawskit a Hoffenheim kispadján, s már a Werder Bremen elleni szombati bajnokin ő irányíthatja az együttest.

Legfrissebb hírek

Márton Gréta: Nagyon nehéz volt elfogadni a sérülést...

Kézilabda
21 perce

Búcsú a tengerészkirálytól – emlékezés V. Haraldról

Képes Sport
55 perce

Megvan Petkovic utódja az algériai labdarúgó-válogatottnál

Minden más foci
1 órája

Arany, ezüst és bronz: sikeresen szerepelt a magyar válogatott a Nomád Világjátékokon

Egyéb egyéni
1 órája

Mariano Gómez az Újpest ellen is tisztelegne

Labdarúgó NB I
1 órája

Budapest Félmaraton: ismét Karsai Gábor és Vindics-Tóth Lili Anna a magyar bajnok

Atlétika
1 órája

Markgráf Ákos: Visz előre a koppenhágai közeg

Légiósok
2 órája

Női kosárlabda-vb: éjszakai tűzriadó a magyarok hoteljében

Kosárlabda
2 órája