Mainz: a sérülések ellenére nem fogják sürgetni Szalai visszatérését

2012.01.07. 17:25
Címkék
Nehéz helyzetben van a Mainz labdarúgócsapata, hiszen kulcsjátékosai közül Marcel Risse és Andreas Ivanschitz hosszú távra kidőlt sérülés miatt az ősszel, ráadásul Szalai Ádám is hiányzott rehabilitációja miatt, míg januárban nem lesz bevethető az Afrika-kupán szereplő Szami Allagui. A csatárposztot érintő kritikus szituáció ellenére Thomas Tuchel vezetőedző leszögezte, nem fogják elkapkodni Szalai bevetését.

„Az ő karizmája, pozitív energiája jó hatással van mindenkire, első benyomásaink nagyon jók róla a sérülése után” – mondta a Kickernek a vezetőedző Szalairól.

„Nem szeretnék jóslatokba bocsátkozni arról, hogy mikor játszhat újra. Nem szeretnénk meghatározni, hogy mikor kell visszatérnie, és azzal nyomást gyakorolni rá, hogy gondjaink vannak” – hangsúlyozta a szakember.

A Mainzhoz kapcsolódó hír, hogy Stieber Zoltán pénteken kisebb sérülés miatt kihagyta a csapat edzését, de ma már újra tréningezett.

Legfrissebb hírek

A DAC legyőzte a Slovant

Légiósok
6 órája

Vasárnapi sportműsor: FTC–Újpest, ZTE–PAFC, ETO FC–Kispest Honvéd

Minden más foci
6 órája

Schäfer András: ünnep és vereség; Végre rangadó lesz a derbi!

E-újság
6 órája

Osztály, vigyázz! – Vincze András publicisztikája

Labdarúgó NB I
6 órája

Odahaza kapott ki a Lens és a Le Havre, iksz a Nice–Le Mans meccsen

Francia labdarúgás
6 órája

Jóban, rosszban – Malonyai Péter jegyzete

Kosárlabda
6 órája

Aubameyang szenzációs, de Luiz Júnior hibái is kellettek a Depor győzelméhez

Spanyol labdarúgás
6 órája

US Open: a top 10-ben kiemelt Fritz kétszettes előnyről kapott ki; kiesett a Roland Garros-döntős is

Tenisz
7 órája