Hip, hip - Klopp! A dortmundi ifjak királysága

AMIKOR MINDEN KLOPPOL

Alighanem kevés olyan elvakult szurkoló van, aki a Borussia Dortmund 2010–2011-es bajnoki címének jogosságát megkérdőjelezi: a fekete-sárgák hét ponttal nyerték meg a pontvadászatot a Bayer Leverkusen előtt, márpedig ennél nagyobb különbség két csapat között a végső táblázaton csak az él- és középmezőnyt elválasztó mezsgyén rajzolódott ki (Mainz–Nürnberg, 11 pont). Ebből következően írásunk első fejezetét a Jürgen Klopp munkássága előtti tisztelgésre kell fordítanunk – de mindezt szívesen tesszük.

Már csak azért is, mert Klopp pályája fényesen bizonyítja: a futballban a racionális, lépésről lépésre való építkezés is elvezethet a csúcsra egy csapatot, nemcsak – az olykor ész nélküli – pénzköltés és az eredmények rögtöni és azonnali hajszolása.

Klopp 2008-ban a Mainztól került a Dortmundhoz, miután korábbi kenyéradójánál öt év alatt másodosztályú együttesből nemzetközi kupaindulót faragott (a 2005–2006-os idényben pechje volt a sorsolással az UEFA-kupában a Mainznak: az első fordulóban rögtön a későbbi győztes Sevilla jött szembe és jutott tovább 2–0-s összesítéssel). Amikor a három szezon élvonalbeli szereplés után a Bundesliga 2-ből nem sikerült azonnal a visszajutás (4. hely), Klopp nehéz szívvel úgy döntött: 11 játékosként eltöltött esztendő (325 meccsen 52 gól) és hét év sikeres edzősködés után elhagyja az FSV-t.

Valószínűleg ő maga is belátta, hogy a Mainzból kihozta a maximumot, ugyanakkor nem mondhatjuk, hogy kényelmes dortmundi fotelra váltotta volna a munkahelyét, hiszen a Borussia Thomas Doll-lal a 2007–2008-as szezon végén épp húszéves mélyponton volt (13. hely). A Westfalenstadion – vagy akkor már hivatalosan Signal Iduna Park – népe pedig ennél a gazdasági nehézségek közepette is többet várt. Klopp bemutatkozása mindenesetre jól sikerült, hiszen a csapat hazai pályán – a fekete-sárgákhoz szintén akkor érkező Hajnal Tamás hathatós közreműködésével és góljával – 2–1-re legyőztea Bayern Münchent a Német Szuperkupa-döntőn.

Ennél persze sokkal fontosabb volt, hogy Klopp már az első évben ütőképes gárdát rakott össze: az együttes 10 góllal szerzett többet és 25-tel(!) kapott kevesebbet, mint egy szezonnal korábban, ami a végső helyezésen is meglátszott (6. pozíció). Tavaly pedig ugyan a rossz hajrája miatt lemaradt a dobogóról (5.), de kvalifikálta magát az El-be.

Klopp mindenekelőtt stabilizálta a védelmet, folyamatosan és bátran nyúlt a fiatalokhoz, aminek idővel meglett az eredménye: Mats Hummels és Neven Szubotics egyaránt 22 éves, mégis egyértelműen a Bundesliga legjobb belső védőpárját alkotja, de Marcel Schmelzer – aki a csapatból egyedüliként az összes bajnoki minden egyes percét a pályán töltötte a szezonban – is csak 23 esztendős! Nuri Sahint 22 évesen elvitte a Real Madrid, a Bundesliga legnagyobb tehetségei között számon tartott Kagava Sindzsi, Sven Bender és Kevin Grosskreutz is ugyanennyi idős, Mario Götze pedig épphogy betöltötte a 19-et. Nem csoda, hogy Roman Weidenfeller kapus (a „folyamatosan” sérült Sebastian Kehl távollétében gyakorlatilag állandó csapatkapitány) a maga 30 évével veteránnak számít a csapatban. Az edző tavaly nyáron – alighanem némi kényszerűségből is Nelson Valdez távozása és Mohamed Zidan sérülése miatt – átalakította a csapat szerkezetét, és átállt a 4–4–2 helyett a 4–2–3–1-re. A húzás pedig nagyon bejött: a nyitó forduló Leverkusen elleni veresége után december közepéig nem talált legyőzőre a csapat, míg hazai pályán azt követően is végig veretlen maradt.

A dortmundiak sikere kétségkívül a kimagaslóan jó védekezésnek (34 meccsen 22 kapott gól – a topligák csapatai közül csak a Barcelona 38/21-es és a Milan 38/24-es mutatója veszi fel velük a versenyt) és a folyamatosan megújuló, színes támadójátéknak volt köszönhető. A távozók közül Sahin eligazolása érzékenyen érintheti a gárdát, miközben Ivan Perisic megszerzése ugyan jó húzásnak tűnik, de kérdés, hogy Ilkay Gündogan, esetleg a sérüléséből (talán végre) felépülő Kehl mennyire képes átvenni a vezérszerepet a középpályán. Biztosra vesszük, hogy a Bajnokok Ligája jelentette nyomás és terhelés következtében ősztől nem lesz ilyen kiegyensúlyozott a Dortmund, már csak a tapasztalat hiánya miatt sem, de Klopp építkezését látva jogosnak tűnik a Borussia-szurkolók reménykedése: a fiatal mag együtt tartásával korszakos csapat alakulhat ki a Westfalenben. Valami olyasmi, mint az Ajaxnál a kilencvenes évek közepén.

BAYER, BAYERN – KOLONCCAL A NYAKBAN?

Annak a bizonyos Ajaxnak az edzője, Louis van Gaal egy nem várt jó szezon után dicstelenül volt kénytelen távoznia Bayerntől. Mert a münchenieknél otthon a második hely sosem elég, s az már nemhogy márciusban, a menesztéskor, de a télen bizonyosnak tűnt, hogy a Dortmundot nem lehet befogni. A bajnokság második felében hiába gyűjtötték a legtöbb pontot a bajorok, ez csak a harmadik helyre és a BL-selejtezőre volt elég. Nem először bizonyosodott be, hogy Van Gaal kompromisszumokra képtelen hajlama neves játékosokkal párosítva hosszú távon nem vezet eredményre (lásd korábban a Barcelonát két felvonásban vagy a holland válogatottat), s őt „kidobva a hajóból” valóban elkezdte szelni a hullámokat a müncheni együttes, ám vajon az új kapitány alkalmas lesz-e a feladatra?

Nem irigyeljük a Bayern kispadjára újra leülő Jupp Heynckest, legutóbbi müncheni szereplésével ellentétben ugyanis van veszítenivalója: ha nem produkál rögtön eredményt (értsd: salátástál), akkor könnyen előfordulhat, hogy jövő nyáron a taktikai kérdések helyett azon gondolkozhat majd, minek hagyta ott a – játékosállományban ugyan a „bőrnadrágosoktól” valamelyest elmaradó, de amúgy higgadtabb környezetbe illeszkedő és sokra hivatott – Leverkusent.

A „gyógyszergyáriak” számára ugyan többször adva volt a lehetőség az idényben, hogy nagyot dobbantsanak, de a legfontosabb pillanatokban rendre nem tudták átlépni az árnyékukat. (Mi van, ha nem engednek otthon egy hatost rúgni a Gladbachnak? Mi van, ha nem kapnak ki otthon a Mainztól ősszel? Mi van, ha az 1–3 helyett januárban, szintén otthon, elbizonytalanítják a Dortmundot az egymás elleni meccsen? A fölösleges „ha-érzetet” azonban elnyomja a hajrában az Allianzban kapott 5–1-es verés.) S mintha Heynckes sem a kispadon, sem a pályán nem tudott volna mit kezdeni a mellőzésbe nehezen beletörődő Michael Ballackkal. Így azonban marad a megállapítás: talán egy évekkel ezelőtti Ballackkal sikerülhetett volna még ennél is többet kihozni a gárdából, bár a kegyvesztett 13-as és az átütő sikerek szűk keresztmetszetét látva alighanem akkor is maradt volna az ezüst. No, meg a Köln szapulása.

GAZDAG SZEGÉNYEK ÉS SZEGÉNY GAZDAGOK

A mezőny további csapatai közül többet is ki kell emelnünk, egy részüket azért, mert önmagukhoz képest szinte egész idényben kiemelkedően teljesítettek, másikukat épp az ellenkező miatt. A Robert Enke-tragédia okozta sokk után az egy éve majdnem kipottyanó Hannover ezúttal egészen a negyedik helyig menetelt, miután Mirko Slomkának sikerült ésszerűen lecsökkenteni a keret létszámát, illetve Didier Ya Konan és Mohammed Abdellaoue személyében folyamatosan gólképes támadóduót összeállítani. A Jürgen Klopp útját járó Thomas Tuchel az ősszel alighanem a maximumot hozta ki a fiatal Mainzból; megjegyzendő, hogy a tavasszal észrevehetően hiányzott a csapat játékából Szalai Ádám, nyártól pedig Lewis Holtby és André Schürrle fog… Erőn felül teljesített a Nürnberg, az újonc Kaiserslautern és a Freiburg is, bár a középmezőny sűrűsége miatt elég lett volna egy-két rosszabb eredmény, s máris veszélyes vizekre tévednek.

Az elvárásoktól elmaradók negatív tartományába leginkább a 12–15. helyezett csapatok tartoznak, mert arra nem nagyon lehetett számítani, hogy az utolsó fordulót követően Stuttgart, Bremen, Schalke, Wolfsburg lesz itt a sorrend, sőt a bajnokság korábbi szakaszaiban e viszonylag többre hivatott klubok szempontjából volt rosszabb is a helyzet...

A pocsékul startoló VfB Stuttgart Bruno Labbadiával a padon és Hajnal Tamással a középpályán a hajrára megemberelte magát, miközben a világbajnok Mauro Camoranesi – különösebb eredmény és sváb visszhang nélkül – lelépett a klubtól. A Bremen támadójátékát nagyon megviselte Mesut Özil pályafutásának madridi kihívása, a Werder nyomaiban sem emlékeztetett az elmúlt évek fantáziadús támadásokat produkáló csapatára. Olyannyira, hogy még Thomas Schaaf betonbiztosnak tűnő helye is megrendült, így a nyártól ismét egy német-török játékos, Mehmet Ekici lehet a felvirágoztató hadművelet vezére, már amennyiben megfelel az elvárásoknak.

A Schalke Felix Magath-tal és Ralf Rangnickkal is instabil volt, ám a BL-szereplés és a kupagyőzelem elfeledtette a szerény bajnoki eredményeket. A Wolfsburg ugyan az utolsó négy fordulóban aratott három győzelmének köszönhetően bennmaradt az „egyben”, ám vezetőknek és játékosoknak egyaránt hasznos lehet elgondolkozni rajta, két év alatt miként sikerült bajnokcsapatból majdnem kiesőt „építeni”.

A St. Pauli megmérettetett és könnyűnek találtatott, ami a február közepét követően kiharcolt egy(!) pont fényében nem meglepő. A Frankfurtnál épp a St. Pauli elleni győzelmet követően rúgták ki Michael Skibbét, mondván, még a középmezőny alsó feléből is kicsúszhat a csapat, ami a török tapasztalatokkal felvértezett Christoph Daummal sikerült is. Az Eintracht kétségkívül jobb sorsra lett volna érdemes, de amikor egy gárda támadójátékát gyakorlatilag csak Theofanisz Gekasz 16 gólja (a 31-ből!) jelenti, akkor talán joggal gondolhatja a Bundesliga Frankfurton kívüli része, hogy a defenzív hesseni gondolkodásmód elnyerte méltó büntetését. A Gladbachról ellenben szezon közben sokszor gondolhattuk, hogy menthetetlen, ám Lucien Favre-nak sikerült csodát tennie, jelentős erősítések nélkül viszont a következő idény sem ígérkezik könnyebbnek.