A Bayern München legyőzte Szalaiékat

2010.01.30. 17:34
null
A bajorok első góljánál a csúszós talaj is segített (Fotó: Reuters)
Címkék
A hazai pályán játszó Bayern München 3–0-ra legyőzte Lőw Zsolt és Szalai Ádám csapatát, a Mainzot a német élvonalbeli labdarúgó-bajnokság 20. fordulójában. A találkozón Szalai csereként kapott szerepet, Lőwöt nem nevezték. A sikerrel a Bayern átvette a vezetést a tabellán, igaz, a Leverkusen csak holnap lép pályára.

A papírforma alapján nem sok jóra számíthatott a Mainz a Bayern otthonában, ugyanis a bajorok hazai pályán eddig mindig legyőzték riválisukat Bundesliga-mérkőzésen. A vendégek is jól tudták ezt, és ennek megfelelően elsősorban a védekezésre koncentráltak (Thomas Tuchel együttese egy csatárral kezdett, Szalai Ádám csak a kispadon, Lőw Zsolt még a keretben sem kapott helyet).

A Bayern az erőviszonyoknak megfelelően támadott, nagy mezőnyfölényben játszott, de nem tudott sok helyzetet kidolgozni – ha pedig mégis helyzetbe kerültek a hazaiak, elszórakozták a lehetőséget. A 32. percben például tizenegyest rúghatott a München, azonban Hans-Jörg Butt kapus próbálkozását kivédte mainzi kollégája, Heinz Müller.

A fordulás után egyre sűrűsödött a hóesés, illetve egyre intenzívebben támadott a Bayern, és ez a két tényező együttesen a hazaiak vezető gólját eredményezte. Az egész mérkőzésen agilisan játszó Arjen Robben beadását Daniel Van Buyten közelről fejelte kapura, a labda megcsúszott a havas füvön, és a tehetetlen Müller lába között utat talált a hálóba.

A hátrányba kerülő Mainz nem adta fel a mérkőzést, Tuchel mester a 73. percben pályára küldte Szalait, azonban a magyar csatár még fel sem vehette a találkozó ritmusát, amikor a hazaiak megszerezték a második góljukat.

Jobb oldali Phillip Lahm-beadást követően Mario Gomez volt eredményes, ezzel gyakorlatilag el is dőlt a meccs – Robben gyönyörű szabadrúgásgólja csak a hab volt a tortán. A sikerrel a Bayern ismét átvette a vezetést a tabellán, ráadásul Franck Ribéry is pályára lépett, igaz, még csak csereként.

BAYERN MÜNCHEN-MAINZ 3-0
 
  

 

A Borussia Mönchengladbach alaposan meglepte a néhány forduló leforgása alatt bajnokesélyesből középcsapattá süllyedő Werdert, és bő negyedóra alatt háromszor talált be a brémaiak kapujába. A Werder ennek ellenére nem adta fel, de csak szorossá tudta tenni a mérkőzést, háromgólos hátrányát nem sikerült ledolgoznia.

A sérülése után lábadozó Dárdai Pált még mindig nélkülöző Hertha a szintén az alsóházba tartozó Bochum ellen próbált pontokat gyűjteni, azonban meg kellett elégednie a gól nélküli döntetlenért járó egy egységgel.

A Nürnberg elsősorban Albert Bunjakunak köszönheti, hogy begyűjtötte a három pontot a Hannover vendégeként: a svájci válogatott csatár háromszor volt eredményes a mérkőzésen.

BUNDESLIGA
20. FORDULÓ
Bayern München–Mainz 3–0 (Van Buyten 58., Gomez 75., Robben 86.)
Eintracht Frankfurt–1. FC Köln 1–2 (Chris 76., ill. Maniche 59., Russ – öngól 84.)
Hannover–Nürnberg 1–3 (Stajner 65., ill. Bunjaku 30., 64., 69.)
Hertha BSC–Bochum 0–0
Mönchengladbach–Werder Bremen 4–3 (Reus 4., Colautti 13., Bobadilla 18., 35., ill. Özil 26., Pizarro 40., Frings 85. – 11-esből)
Schalke–Hoffenheim 2–0 (Kuranyi 19., Schmitz 49.)

A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA
1. Bayern München20126242–17+25 42
2. Bayer Leverkusen1911842–15+27 41
3. Schalke20125331–15+16 41
4. Borussia Dortmund19106327–19+8 36
5. Hamburg2098337–21+16 35
6. Werder Bremen2077637–24+13 28
7. Eintracht Frankfurt2077625–27–2 28
8. Mainz2076724–29–5 27
9. Hoffenheim2074927–24+3 25
10. Wolfsburg2067736–39–3 25
11. Mönchengladbach2074929–34–5 25
12. 1. FC Köln2066817–21–4 24
13. VfB Stuttgart1957720–24–4 22
14. Bochum2056922–36–14 21
15. Freiburg19531119–36–17 18
16. Hannover20451122–34–12 17
17. Nürnberg20441216–35–19 16
18. Hertha20251316–39–23 11

 

Legfrissebb hírek

Most a Fradi botlott; Slot reméli, Rossi tekintettel lesz a Liverpoolra

E-újság
1 perce

Hétfői sportműsor: jön az ötödik meccs a Fehérvár és a Klagenfurt között az osztrák hokiligában

Minden más foci
11 perce

Beszédes fakardok – Kő András publicisztikája

Egyéb egyéni
16 perce

Csendes alföldi este – Malonyai Péter jegyzete

Labdarúgó NB I
20 perce

Clayton nagyot hajrázott, de Humphries nyerte meg a belga Darts Opent

Egyéb egyéni
35 perce

Niké Liga: egy gól kevés volt a Komárom pontszerzéséhez

Minden más foci
51 perce

Káprázatos gólok, Vinícius duplázott, Valverdét kiállították – a Real megverte az Atletit

Spanyol labdarúgás
52 perce

Otthon vesztett rangadót a Lyon, hazai pályán kapott ki a Marseille is

Francia labdarúgás
1 órája
Ezek is érdekelhetik