Esseni botrány: a szövetség gyors döntést ígér

2007.05.02. 23:05
Címkék
Gyors döntést ígér a Német Labdarúgó Szövetség (DFB) a hétfői esseni botránnyal kapcsolatban. Harald Stenger, a DFB sajtószóvivője szerdán azt mondta, hogy a fegyelmi szabályzat értelmében az írásbeli figyelmeztetéstől a kizárásig és eggyel alacsonyabb osztályba sorolásig bármilyen döntés születhet, bár ő a két legszélsőségesebb lehetőséget nem tartja valószínűnek.
Stenger elmondta, hogy a játékvezetői jelentés már megérkezett a DFB-hez, a két klubnak csütörtökön déli 12 óráig kell eljuttatnia írásos állásfoglalását a szövetséghez. "A rendőrségtől is ígéretet kaptunk arra, hogy a felvételek tanulmányozása után még ezen a héten eljut hozzánk a hatóság jelentése" - tette hozzá Stenger.A hétfő esti Essen-Rostock találkozót az 50. percben negyed órára félbe kellett szakítani, mert tűz ütött ki a vendégdrukkerek részére fenntartott szektorban. A rostocki rajongók egy csoportja összeverekedett a rendezőkkel.Az összecsapásnak a rendőrség szerdai közleménye szerint 14 sérültje volt, 75 személyt vettek őrizetbe, akik azonban kihallgatásuk után szabadlábon védekezhetnek.A Rostock vezetői szerdán bejelentették, hogy vizsgálják annak lehetőségét, feljelentést tehetnek-e a lelátó gyújtogatói ellen garázdaság, illetve közveszély okozása miatt. Ha adott ehhez a jogi háttér, akkor a vétkesek a stadionokból való örökös kitiltás mellett letöltendő szabadságvesztéssel is bűnhődhetnének. (MTI)
Legfrissebb hírek

Van Gerwen, Price és a többiek: ismét Budapestre jönnek a darts legjobbjai

Egyéb egyéni
25 perce

Őrizetbe vettek két lengyel szurkolót, akik az FTC drukkereire támadtak

Európa-liga
32 perce

Ekkor játszik a Trabzonsporral a Ferencváros az Európa-liga főtáblájáért

Európa-liga
52 perce

Az Újpest közös megegyezéssel szerződést bontott védőjével – hivatalos

Labdarúgó NB I
1 órája

Meghúzzák a nadrágszíjat a másodosztályban

Labdarúgó NB II
1 órája

Naby Keita az NS-nek: Mohamed Szalah nagyszerű ember, a legjobbakat kívánom neki, de nem most

Európa-liga
1 órája

Atlétika: hihetetlen izgalmak után, országos csúccsal Eb-döntős a 4x400-as magyar váltó! – videó

Atlétika
1 órája

Vizes Eb: Sárkány és Betlehem döntős 1500 gyorson – videók

Úszás
1 órája