Lothar Matthäus leülne a Bayern kispadjára

2007.02.15. 14:14
Címkék
Lothar Matthäus, az 1990-es világbajnok német válogatott csapatkapitánya, elmondta a Bild című német bulvárlapnak, hogy szívesen lenne korábbi klubjának, a Bayern Münchennek a vezetőedzője. Ottmar Hitzfeld szerint nagyszerű pályafutás áll trénerként is a korábbi világklasszis előtt.
Matthäus szerint a Bayernnek a korábbi stabilitását kell visszanyernie
Matthäus szerint a Bayernnek a korábbi stabilitását kell visszanyernie
Matthäus szerint a Bayernnek a korábbi stabilitását kell visszanyernie
Matthäus szerint a Bayernnek a korábbi stabilitását kell visszanyernie
A negyvenöt éves szakember – aki 1990-ben az Aranylabdát is megkapta – május óta az osztrák élvonalban szereplő Red Bull Salzburg edzője az első számú szakvezető, Giovanni Trapattoni mellett, s a Bild csütörtöki számában arra a kérdésre, hogy leülne-e a bajorok kispadjára, annyit felelt: „Hát persze”.

„Jól ismerem a Bundesligát különösen a Bayernt – folytatta a korábban a magyar szövetségi kapitányként is dolgozó edző. – Aki ismeri az életemet annak tudnia kell, hogy az elsődleges célom, hogy Bundesliga-edző legyek.”

A bajnoki címvédő müncheniek ebben a szezonban a várakozásokon alul teljesítenek, és csupán a negyedikek a bajnoki tabellán. Ennél még nagyobb probléma, hogy már tizenegy pont a hátrányuk az éllovas Schalke mögött.

A bajorok vezetői is érezték, hogy változtatniuk kell, és január végén szerződést bontottak Felix Magath vezetőedzővel. Azóta a klub korábbi sikeredzője, Ottmar Hitzfeld ül a müncheniek kispadján, de ő csupán a szezon végéig vállalta a feladatot, tehát nyáron új szakemberre lesz szükség.

Matthäus továbbá elmondta, hogy szerinte a Bayernnek most elsősorban a korábbi stabilitását kell visszanyernie, és le kell győznie a Real Madridot a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében. Majd hozzátette, hogy ha felajánlanák neki az edzői posztot, ő készen áll arra, hogy olyan megállapodást kössön a német bajnokkal, amely mindkét fél számára előnyös.

„Biztos vagyok benne, hogy Lothar előtt nagyszerű edzői karrier áll, és egy napon a Bayern München vezetőedzője lesz” – nyilatkozta Ottmar Hitzfeld.

Matthäus egyébként két évig volt a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, 2004 januárjától 2006 januárjáig.
Legfrissebb hírek

Lemondott a cseh szövetségi kapitány a gyenge vb-szereplés után

Foci vb 2026
1 perce

Öttusa-vk-döntő: A legnagyobb küzdelmeket nem mindig díjazzák éremmel – Guzi Blanka

Egyéb egyéni
8 perce

A japánok ezzel a kezdővel állítanák meg Brazíliát

Foci vb 2026
26 perce

Neymar kispados a braziloknál Japán ellen – íme, a kezdőcsapatok

Foci vb 2026
40 perce

Kosárlabda: továbbra is veretlen az U20-as férfiválogatott az Eb előtt

Utánpótlássport
49 perce

Neymar a padon, így kezdenek a brazilok Japán ellen

Foci vb 2026
51 perce

Hátsó füves futballmentő túra: Pusztamagyaródon éledezik a csapat

Hátsó füves
52 perce

Tomori Győző célja a bennmaradás és a csapatépítés Dabason

Kézilabda
1 órája
Ezek is érdekelhetik