Szélesi Zoltán szerződést hosszabbított Cottbusban

2006.04.12. 18:24
Címkék
Nagyon elégedettek Szélesi Zoltánnal Cottbusban: ennek biztos jele, hogy a Bundesliga másodosztályában szereplő klub 2008 nyaráig meghosszabbította a magyar válogatott védő szezon végén lejáró szerződését.
Szélesi újabb két évig a Cottbus játékosa lesz
Szélesi újabb két évig a Cottbus játékosa lesz
Szélesi újabb két évig a Cottbus játékosa lesz
Szélesi újabb két évig a Cottbus játékosa lesz

A 24 éves futballista 2004 nyarán érkezett Cottbusba az Újpest csapatától és első szezonjában azonnal alapember lett, 27 bajnoki mérkőzésen háromszor is eredményes volt.

A védő az idei szezonban is biztos tagja volt a kezdőcsapatnak, súlyos sérüléséig 15 bajnokin lépett pályára.

Szélesi februárban lábközépcsont-törést szenvedett, már két hónapja nem léphetett pályára, a könnyített edzéseket azonban már elkezdte.

Ralf Lempke, az együttes menedzsere áradozott Szélesiről, szerinte egy rendkívül tehetséges tagja a keretnek és a szerződés-hosszabbítás is azt jelzi, hogy szerepel a távlati terveikben.

Szélesi mellett másik három játékos is új kontraktust írt alá a volt NDK-s egyesülettel, a bosnyák kapus Tomiszlav Piplica, a lengyel középpályás Tomasz Bandrowski és a szintén a középpályán bevethető Daniel Gunkel is marad Cottbusban.

A csapat jelenleg a harmadik, feljutó helyen áll a Bundesliga másodosztályában, tizenegy ponttal lemaradva az Aachentől és kilenccel a Bochumtól. A negyedik helyezett Fürthöt három ponttal előzik meg Szélesiék.

A Cottbusban az elmúlt évtizedben több magyar játékos is megfordult: Miriuta László, Sebők Vilmos, Mátyus János, Horváth Ferenc, Vincze Ottó, Szekeres Tamás, Mészáros Norbert és Lőw Zsolt is tagja volt hosszabb-rövidebb ideig a gárdának.
Legfrissebb hírek

Clémen Turpin európai társrekorder lesz a Kolumbia–Ghánán

Foci vb 2026
5 perce

Futballkedvelő operasztár – Hosszú Kávé Lukács Gyöngyivel

Képes Sport
13 perce

A Bayern Münchennél folytatja a marokkóiak vb-hőse – hivatalos

Német labdarúgás
19 perce

Így ünnepelték Cipenga gólját London utcáin

Foci vb 2026
22 perce

Ezzel a góllal vezet a Kongói DK Anglia ellen – videó

Foci vb 2026
29 perce

Nagyot zuhant a német mezek ára

Foci vb 2026
30 perce

NB I-es rutinnal rendelkező védő érkezett Újpestre

Labdarúgó NB I
39 perce

„Miattatok Norvégiában 14 napig berúghatnak az emberek anélkül, hogy bárki csúnyán nézne rájuk” – Stale Solbakken Elefántcsontpart kiejtése után

Foci vb 2026
46 perce
Ezek is érdekelhetik