Képes Sport
CSILLAG PÉTER
CSILLAG PÉTER
2021.11.16 18:53

Zempléni el Clásico – két város „évszázados” versengése a 37-es főút mentén

Tizenkét kilométer és egy világ választja el egymástól Sárospatakot és Sátoraljaújhelyt, a két nagy múltú zempléni várost, amelyeknek hagyományos történelmi, kulturális vetélkedése talán a futballban a legélesebb. Egy kevéssé ismert regionális derbi hőstörténeteinek eredtünk nyomába a november 6-i STC–STKSE (4–1) megyei rangadó és a Hátsó füves-kiállításon szervezett tematikus kerekasztal-beszélgetés alkalmából.

Sárospatakon a hazai tábor írásba adta legfontosabb ígéretét… (Fotók: Dömötör Csaba)
A GALÉRIA MEGTEKINTÉSÉHEZ KATTINTSON A KÉPRE!


„Sátoraljaújhelyi elvtársaink írják, hogy Sárospatakon az orosz állapotokkal vetekedő viszonyok uralkodnak. Legutóbb is nyilvános földmunkásgyűlést akartak tartani ottani elvtársaink, melyet azonban egy lakkcsizmás zsentri: Bernáth Aladár, minden indokolás nélkül betiltott, gondolván, hogy édes papájának, a feudális ezerholdasnak, ezzel is hoz a konyhára valamit.” (Népszava, 1906)


A Boca Juniors–River Plate, a Celtic–Rangers, a Roma–Lazio és a Fradi–Újpest után nem sokkal következik a világfutball legparázsabb derbijeinek sorában a Sárospatak–Sátoraljaújhely ősrangadó. A zempléni el Clásico, vagy ha úgy tetszik, a 37-es út futballcsatája...

Magyarország északkeleti csücskében, az említett országút mentén a két patinás város labdarúgópárharca kiemelt társadalmi esemény: a sport szimbolikus harcmezején félévenként segít betájolni, hogy áll éppen a két szomszédvár az egymással zajló évszázados és megunhatatlan versengésben. Mint a legtöbb hasonló testvérküzdelem esetében, természetesen Sárospatak és Sátoraljaújhely viszonyában is „gyengítik” a közös szálak a látványos viszálykodást: hiába a történelmi, kulturális, társadalmi és sportbeli ádáz versengés, titokban talán a legvadabb pataki vagy újhelyi lokálpatrióták is érzik, a közös adottságok miatt valahol egymásra vannak utalva. Valahol, messze a futballpályától...

 SZOMSZÉDVÁRAK SZÁMHÁBORÚJA
  SÁROSPATAK SÁTORALJAÚJHELY
LAKOSSÁG 11 291 fő 13 972 fő
NÉPSŰRŰSÉG 87 fő/km² 200 fő/km²
TERÜLET 139 km² 73 km²
FUTBALLCSAPATA Sárospataki TC Sátoraljaújhelyi TKSE
SZÍNE piros-kék piros-fehér

A VÁROSI FUTBALL KEZDETE

1921 1909
JELENLEGI OSZTÁLY Borsod-Abaúj-Zemplén megyei II. osztály Borsod-Abaúj-Zemplén megyei II. osztály
LEGMAGASABB SZINT NB III (1948–1950, 2011–2012) NB II (1948–1950, 1952, 1969–1974, 2003–2004)


„A villanykérdéssel egy időben merült fel Sárospatak vízellátásának kérdése is, amely mondhatni, még jobban szorongatja e nagyköz­ség közönségét, mint maga a villanyprobléma. Ennél a kérdésnél azonban már egész Sárospatak egységes frontban Sátoraljaújhely felé fordult, mert mint köztudomású, talán az egész kontinensen Sátoraljaújhelynek van a legtökéletesebb ivóvize és az onnan való vízbeszerzés megkímélné Sárospatakot attól, hogy külön vízműveket állítson fel.” (Magyar Jövő, 1928)

„Újhelyi nem leszek, ilyet soha nem teszek!!!” – hirdette a sárospataki városi sportpálya kerítésére függesztett transzparens, mellette a Pataki Légió szurkolói gárda molinója, fenyegetően pózoló páncélruhás lovagok és egy kőfalat átszakító futball-labda képével. Kemény világ jár Patakon, tanúskodhatnak erről a Sátoraljaújhelyi TKSE játékosai, akik november 6-án vívtak a pályán reménytelen küzdelmet a helyi erőkkel: a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei II. osztály Keleti csoportjának rangadója a napos őszi szombaton a Sárospataki TC fölényét mutatta, a Poroszka László két góljával támogatott hazai csapat végül könnyedén, 4–1-re győzött. A lefújás után a maroknyi pataki tábor színes füstgyertyával ünnepelt, a nyertes futballisták elégedetten mentek ki pacsizni a korláthoz, a meccs közben az UFO zenekar Szerelemdoktor című dalával köszöntött sátoraljaújhelyi csapatorvos pedig csalódottan sétált be övéivel az öltözőbe („Úgy reszket a szív meg a láb, helyrehoz majd doktor love”).

Hivatalos: fél évig Sárospatak a zempléni futballvilág ura.

A fényes diadalról árulkodó külsőségek azonban szomorú változást takarnak: ha számos elnémult környékbeli meccshelyszínnel ellentétben a két fellegvárban zajlik is még futballélet, jóval csendesebben, visszafogottabban, mint 20-30 évvel ezelőtt, amikor egy Patak–Újhely ütközetre jellemzően 1000–1500 néző összeverődött. A kilencvenes évekbeli nézőcsúcsot jelentő, 1994. április 30-i mérkőzést Sárospatakon 1800-an látták, jó 27 évvel később – bárki megszámolhatta – 144 ember volt kíváncsi a zempléni örökrangadóra. És ha ez nem lenne elég, a lélektelen játékot látva a második félidő derekán néhány szurkoló a háttérben magasodó fa szép őszi lombozatáról kezdett beszélgetni...

AZ A BIZONYOS 1994-ES PATAK–ÚJHELY, 1800 NÉZŐVEL...




„Sátoraljaújhely fejlődését hosszú ideig szomszédjával, Sárospatakkal való versengése jellemzi. A Bodrog-parti Patak majdnem ugyanolyan esélyekkel indult a megye legnagyobb helyéért való küzdelemben, és a protestáns érák alatt, főiskolájával el is hódította még az elsőséget. Ez azonban csak rövid ideig tartott. A Patakon székelő vármegye hamarosan visszaköltözött Újhelyre és ott is maradt a mai napig. Sokban köszönhető Újhely győzelme a Habsburgok abszolutisztikus politikájának is, mely mindig igyekezett a színmagyar Patak helyett előnyben részesíteni a kevert lakosságú Újhelyt. Így történhetett meg, hogy Újhely, amelyet a tatárjárás idején István ifjabb király segített és támogatott Sárospatakról, nyakára nő az egyenrangú szomszédnak és végképp elfoglalta az első helyet.” (Magyarság, 1941)


„Sárospatak–Sátoraljaújhely. A két város nevének egymás utáni említése – feltéve, ha nem a vasúti menetrendet böngésszük – minden esetben okoz némi rezonanciát. A szomszédvárak rivalizálása korántsem új keletű – mondhatni, évszázados hagyománya van. Különösen izgalmas területe ennek a versengésnek a futball, azon belül is a kilencvenes évek, amely évtized mindkét város labdarúgásának sikereket hozott. A kiemelt meccsnapon bedugult 37-es számú főút, a tömött lelátók, a parázs csaták, a kiváló játékosok történetei, egy gólgazdag mérkőzés enyhén szellemképes felvételének részlete és még számos érdekesség tekeri maximumra a nosztalgiafaktort.”

Ezzel az ajánlóval vezette fel a sátoraljaújhelyi Kazinczy Ferenc Múzeum az aktuális zempléni derbi alkalmából meghirdetett estjét, amelyet a Hátsó füves – egy eltűnő futballvilág képei című kiállítás kísérőeseményeként, a Harmadik félidő bisztró beszélgetéssorozat keretében tartott Ringer István múzeumigazgató vezetésével. A nevezetes futballpárharc egykori hősei ülték körbe az asztalt, és miközben a közönség felhőtlen futballkocsmai hangulatban hallgatta a régi idők nagy történeteit, a kivetítőn a kilencvenes évek összetéveszthetetlen hangulatát árasztó képek peregtek.

Téli csapatfotó, az edző kucsmában, egyik-másik játékoson a rövidnadrág alatt jégeralsó vagy szakadt mackógatya, a mezen kopott reklámnyomat: „Múzeum vendéglő – Széphalom”...

Megbarnult igazolás, a jelenlévő Varga László sárospataki játékosé (Szül. év, hó, nap: 1969. okt. 13.), még a Tiszakarádi TSZ SE pecsétjével és természetesen ballagásra készült igazolványképpel...

Fagyos meccsjelenet, a sátoraljaújhelyi dohánygyári pályát vékony hó borítja, a háttérben, a nézőtéri töltésen néhány kabátos alak, zsebre dugott kézzel – a leghűségesebb szurkolók...

 KUTYÁK KIRÁLYA VAGY KIRÁLYOK KUTYÁJA?
„Ahogy fogy a pénz, csökken a színvonal is” – értékelte a sárospataki labdarúgásban zajló folyamatot Kovács Gábor helyi szakosztályvezető, jelezve, hogy bár múltja alapján többre hivatott az STC, az önkormányzattól kapott évi kétmillió forint és a lelkes drukkerek szponzori hozzájárulása jelenleg a megyei másodosztályra elegendők. Az anyagi ösztönzés igen visszafogott, leginkább vacsorával, láda sörrel lehet jutalmazni a játékosokat, elmondása szerint ennek ellenére akadnak olyanok, akik »zsoldosként« elmentek tehetősebb helyre, de a baráti környezet miatt visszatérnek vagy visszavágynak. A feljutás és a megyei első osztály lehetőségéről így fogalmazott: „Ha olyan helyzetbe kerülnénk, akár a következő idényben, fel kell tennünk a kérdést, hogy támogató nélkül érdemes-e. Egy barátom szokta mondani Hobóval, inkább legyünk a kutyák királya, mint a királyok kutyája.”
Nem kertelt a Sátoraljaújhelyi TKSE szakosztályvezetője sem, amikor a Sárospatak 4–1-es győzelméről kérdeztük, Szabó László kijelentette: „Színvonalról nem beszélhetünk, két gyenge csapat meccsét láttuk, ami azért szomorú, mert ennek a párharcnak mindig is nagy presztízse volt.” A sátoraljaújhelyi körzetközpont szakmai vezetőjeként a mostani utánpótlásban látja a sátoraljaújhelyi futball felemelkedésének lehetőségét, a jelenlegi körülmények között azonban úgy érzi, a megyei másodosztály illik a csapat súlyához.


„Sárospatak is akkor veszítette el utoljára városi jogállását (1876), amikor a kapitalista fejlődés felgyorsult, az iparosítás gyorsabb üteművé és nagyobb arányúvá vált, de Sárospatak e folyamattól távol esett. Ebben szerepet játszott a megyeszékhely, Sátoraljaújhely közelsége, elsődlegessége, szerepköre, urbanizáltsági előnye. Sem a város központi fekvése (vonzáskörzetében mintegy 40 000 ember él), sem a vezető rétegek magas képzettsége és városias életmódja, sem a város kultúrtörténeti múltja és kulturális életben elfoglalt helye nem volt elegendő a városi rang megtartásához, mert a modern kor városi feltételeiben (iparosítás, a városra jellemző munkamegosztás, a város társadalmának összetétele stb.) nem tudott lépést tartani.” (Borsodi Szemle, 1977)

„Ha megvolt a bajnoki sorsolás, mindenki azt nézte először, mikor lesz a Sárospatak–Sátoraljaújhely és a Sátoraljaújhely–Sárospatak mérkőzés. És azt mondták a szurkolóink, nem érdekli őket, ha mindenkitől ki is kapunk, csak Újhelyt verjük meg. Nagyon vártam a rangadókat, mert ezeknek hangulata, tekintélye, tétje volt.”

Vachter Gábor, a sárospataki labdarúgás Francesco Tottija, a klubhűség zempléni mintaképe idézte fel így a kilencvenes évek párharcait, amelyeknek megbocsátható (és megbocsátott...) emléknyoma maradt a kerekasztal-beszélgetés során mellette ülő Varga László tőle kapott, évtizedek óta őrzött szemhéjkarcolása. Bár mindketten a nagyvárosban bontakoztak ki, valójában Varga a már említett Tiszakarádról indult, Vachter pedig Végardóról. Lökést az 1978-as világbajnokság ösztönző élménye, az argentin Mario Kempes játéka, Nyilasi Tibor, Törőcsik András cselei adtak neki, mégpedig elég nagy lökést: „Nyaranta este tízig kint futballoztunk az utcán. Szegény édesapám akkor már kijött, megfogta a fülemet, és megkérdezte: »Nem akarsz hazajönni?« Nekünk a futball volt az első. Zsíros kenyeret ettünk, teát ittunk és vívtuk a végeláthatatlan utcabajnokságokat. Szenzációs élmény volt.”

Sátoraljaújhely: téli meccs a 90-es években

Családi indíttatásból kezdte el a futballt a sátoraljaújhelyi dohánygyári pályán Tokár Tibor, a Diósgyőr és az Ózd NB I-es játékosa, Tokár Béla öccse is. Igaz, a futópálya vonalára lépve kölyökként legelső sportélménye az atlétikai edzőtől kapott, sírással végződő fejmosás volt. Aztán elérkezett a nevetés ideje is, eljött a dicső kilencvenes évek és a Sárospatak elleni fényes csaták kora...

„Komám, jó barátom, Zsófi József lett Patakon az edző. Fantasztikus ötlet pattant ki a fejéből: hogy engem egy igazi kőtörő típusú játékossal, Pauleczki úrral fogasson. Akármerre futottam, faragott, rugdosott folyamatosan, már az első félidőben megkapta a sárga lapját. Aztán egyszer csak rám csúszott a félpályánál. Kiállították. Sétált le a pályáról, édesapám meg a játékoskijárónál állt, és amikor odaért mellé, ijesztésből felé nyomta kicsit a kaput. Nem ért hozzá, de a patakiak annyira felháborodtak, hogy levonultak a pályáról, félbeszakadt a játék, és le is fújták a mérkőzést.”

Az esetnek nyoma van a korabeli Észak-Magyarország napilapban is, az újság így ír az 1996. április 14-én történtekről: „A mérkőzés 65. percében a sárospataki Pauleczki második sárga lapja után a kiállítás sorsára jutott. Lefelé jövet a pályáról összekülönbözött a helyi rendezőkkel, mire a játékvezető lefújta a találkozót.”

Nem csak a húszéveseké a világ – a sárospataki öregfiúk ma is összetartanak


„Autószervize, üdítőitalgyára Sárospataknak van, a tejipar, a sütőipar központja pedig Sátoraljaújhely. Vagyis egyszerűen nem lehet szó városfalakon belül gondolkodó kereskedelemről, szolgáltatásokról. (...) A közös érdek háttérbe szoríthatja a fejekben még fellelhető rivalizálást. A városok és környékük valóban kiegészítik egymást. Patakon a fürdő, a Bodrog-parti vízi világ, a középkori vár a vonzerő, Újhely pedig hét hegy karéjában fekszik, környezetében még alig ismert, alig kihasznált, pompás kirándulóhelyekkel.” (Népszabadság, 1985)

„Egy 1991-es sárospataki teremtornán megkeresett mindkét csapat, a Sárospatak és a Sátoraljaújhely is, és akkor én a sárospatakiakat választottam, mivel ők magasabb szinten, a megyei I. osztályban szerepeltek. De megígértem Tokár Tibinek, hogy ha feljut Újhely, átigazolok hozzájuk. És szavamat be is tartottam” – mondta pályafutása emlékezetes klubváltásáról Varga László, akinek így a barikád mindkét oldalán volt alkalma érezni a puskapor szagát. – Hadd említsek meg egy családi vonatkozású emléket! Miután átigazoltam Sárospatakról Sátoraljaújhelyre, az első rangadót Újhelyen játszottuk, és bármennyire is igyekeztem a játékra összpontosítani, azért csak beszűrődtek a lelátó eseményei a látóterembe. Oldalra néztem, és azt láttam, hogy leendő feleségem arcát kezébe temetve sír, a bátyám éppen valakivel heves szócsatát vív, édesapám pedig a sárospataki táborban ülve lakonikus nyugalommal szemléli az eseményeket. Hirtelen én lettem a sárospatakiak szemében Geréb, az áruló. A felháborodásukat persze tudomásul vettem, és annak örültem, hogy ahol éppen játszottam, annak a csapatnak a szurkolói mindig szerettek.”

Hálóban a labda: a sárospataki győzteseket ünnepelte a közönség


„Hazánkban ritkaságnak számít, hogy két város – mint Sátoraljaújhely és Sárospatak – földrajzilag ennyire közel feküdjön egymáshoz. Önkormányzati, közigazgatási értelemben a két szomszédvár több dologban is folyamatos vetélkedésben áll egymással. Lélekszám és kereskedelmi forgalom (határváros!) tekintetében Sátoraljaújhelyé, a kultúra területén, de főleg a sportban viszont most Sárospataké a pálma. A hitélet tekintetében azonban egyik település sem rivalizál a másikkal, csaknem azonos arányban élnek bennük a történelmi egyházak felekezetei: a római és a görögkatolikus, valamint a református. Míg Sátoraljaújhely inkább katolikus jellegű, jelentős számú reformátussággal, addig Sárospatakon a katolikusság mellett nagyobb súlyt, szerepet kapnak a reformátusok, hiszen Patakon működik a teológiájuk, gimnáziumuk és Nagykönyvtáruk is.” (Észak-Magyarország, 1997)


És hogy miként fogadták Varga Lászlót Sátoraljaújhelyen? Juhász Péter, az újhelyi futballtörténelem kiválósága, a Pécs egykori NB I-es játékosa segített értelmezni a sárospataki erősítés hátterét. „Amikor szóba került, hogy Varga Laci hozzánk igazol, mi már ismertük őt ellenfélként. Tudtuk, milyen játékos, milyen ember, és nem túlzás azt mondani, példakép volt nekünk. Tíz évvel fiatalabb vagyok, nekem megtiszteltetés volt vele együtt játszani.”

A középen ülő Ringer István, a Kazinczy Ferenc Múzeum igazgatója beszélget a zempléni csaták régi hőseivel, Juhász Péterrel (balról) , Tokár Tiborral, Varga Lászlóval és Vachter Gáborral (Fotó: Szoboszlay Marcell)


A beszélgetés e pontján Juhász Péter elővett a táskájából fél pár stoplis cipőt. Mint mondta, legjobb barátjától kapta emlékül húsz-egynéhány éve, miután egy alkalommal elvitte őt Debrecenbe autójával sportorvosi kivizsgálásra. Azóta becsben őrzi, korábban az irodájában méltó helyen tárolta, ám most személyes ereklyeként szeretné kölcsönadni a Hátsó füves kiállításra. Az ajándékozó jóbarát pedig nem más, mint Varga László...

„A kilencvenes években a mérkőzések előtt rendszerint a sátoraljaújhelyi híres Kovács-villában volt csapatösszetartás. Előfordultak erősebb esték, olyankor másnap izgulnunk kellett, hogy ki tudunk-e állni, de persze nem a Patak elleni meccsek előtt. Bár még csak két-három órája fújták le a ma délutáni rangadót, megkockáztatom, a győztes pataki játékosok már szétszéledtek, nem ünnepelnek együtt. Nem jellemző az ilyesmi, pedig annak idején egy Patak–Újhely meccs után a legnagyobb elégtétel az volt, amikor este a pataki Highlander diszkóban bemondattuk a dj-vel, hogy a szomszédvári rangadót az újhelyiek nyerték. Hálás vagyok azoknak, akikkel megadatott együtt játszanom, akikre felnézhettem, mert ők adták a fiatalságomat.”

„Sárospatak századok óta kulturális központ, Sátoraljaújhely pedig megyeszékhely volt, de Trianon után nemcsak a vármegyének, hanem magának a településnek is a határon túlra került egy része. Az egymástól csak tíz kilométernyire fekvő két várost több közös intézmény is összeköti, például a sátoraljaújhelyi kórház vagy a Zemplén Televízió. (...) A pataki Rákóczi Múzeum igazgatója, Dankó Katalin korábban hat éven át ingázott a két város között. Szerinte az egészséges vetélkedés mindaddig jellemző lesz, amíg létezik Sárospatak és Sátoraljaújhely.” (Népszabadság, 2004)

„KESKENY NŐI KEZEK VERŐDNEK ÖSSZE...”
„Kedves, gyönyörű látvány volt a vasárnapi football mérkőzés. Maga a versenypálya is érdeket keltő kép. Telve színekkel, hangulattal. Aranyos verőfénytenger hullámzik rajta végig. A sok színes dress ideges nyugtalansággal csillog-villog. Szép, elegáns közönség, bájos fiatal leányok, asszonyok tarka csoportjai mindenütt. Zavaros moraj, izgalom, forróság, láz támad, keskeny női kezek verődnek össze, amint megkezdődik a verseny és viaskodva, egymást kergetve, megelőzve, az izmok működésének kontesszenciáját bemutatva, törekednek a versenyzők a labdájukkal a goal felé. (...) Az erők e nagyszerű játéka mindig vonzani fogja a közönséget. Az inger, látni ki az ügyesebb, a gyorsabb, benne lüktet a vérében, az ambíció, az ifjúság és az erő tényezőivel együtt. Igazán érdekes és örvendetes az a nagy érdeklődés, amellyel közönségünk a tusa iránt viselkedett. És hisszük, hogy mentől jobban fejlődik ki nálunk a sport, annál több híve lesz a transponált erőnek és annál csillogóbb, tarkább lesz a festmény, melyet a pálya kerete övez.”
A korabeli sajtónyelv színvonaláról is sokat eláruló meccsleírás a Zemplén újság 1909. augusztus 11-i számában megjelent, Football-verseny Sátoraljaújhelyben című cikkből való, és a sátoraljaújhelyi labdarúgás első mérkőzésének állít emléket (aznap a Kassai AC ellen 3:1-es vereséget szenvedett a SAC). A városi futballtörténelem első évtizedeit a Kazinczy Ferenc Múzeum oldalán közölt tematikus cikksorozatában mutatta be Ringer István régész-múzeumigazgató, mások mellett felvázolva a Sátoraljaújhelyről indult válogatott futballista, Stofián János  (1904–1984) kalandos életét is.


(A cikk a Nemzeti Sport szombati melléklete, a Képes Sport 2021. november 13-i lapszámában jelent meg.)

2021.11.27 14:03:07

Minden más foci DUDUCZ TIBOR

A dunaszerdahelyi csapat a győzelmével közelebb kapaszkodott a dobogóhoz.

2021.11.26 18:20:04

Minden más foci SZELI MÁTYÁS

1998-ban hazai közönség előtt vezette világbajnoki címig a francia labdarúgó-válogatottat.

2021.11.26 23:00:02

Minden más foci VINCZE ANDRÁS

ALAPVONAL. A korábbi válogatott csatár profi karrierje során egy-egy mérkőzésen a védők darálójában teljesített kocogva, sprintelve, felugorva, megindulva körülbelül hét kilométert (feltéve, hogy végig a pályán volt), s ha ezt az adatot vesszük alapul, akkor az Athén–Spárta–Athén futása során zsinórban hetven egykori meccspenzumát tudta le 95 óra leforgása alatt.

2021.11.26 20:36:05

Minden más foci CS. B.

Dróth Zoltán a kispadon kezdett, de a 29. percben azért vállalt egy gólt.

2021.11.26 14:51:20

Minden más foci CS. M.

Kleinheisler László kezdett, csapata a 88. percben fordított, majd a hosszabbításban is betalált.