Légióssors: Bodor Boldizsár válthat, a szibériai Tomszk teszteli

Vágólapra másolva!
2011.02.17. 00:15
Címkék
Könnyen lehet, hogy az orosz élvonalban folytatja pályafutását Bodor Boldizsár, a holland első osztályban szereplő Roda JC magyar válogatott labdarúgója.

A 28 éves, bal oldalon védőként és középpályásként is bevethető futballista a törökországi Belekben edzőtáborozó Tom Tomszknál van próbajátékon. Erről az orosz sportnapilap, a Szport-Ekszpressz számolt be.

„Folytatjuk a keret megerősítését, és lehet, hogy épp Bodor lesz az, aki megoldja a gondjainkat a szélen" – mondta Valerij Nepomjascsij vezetőedző.

Egyelőre tehát nem tudni, hogy Bodort igazolja-e a szibériai klub, de az biztos, hogy a magyar játékos szerződése a nyáron lejár a Rodánál, és Oroszországban március 15-ig tart az átigazolási időszak, azaz a Tomszk még megszerezheti.

Ezzel a Roda is jól járna, mert kapna pénzt a magyar légiósáért, míg a nyáron ingyen kellene elengednie őt. Mert az, hogy Bodor szívesen kipróbálná magát más csapatban, nem újdonság: a válogatott futballista az év elején mondta el a Nemzeti Sport Online-nak, hogy „kicsit már sok volt a Rodából”, és tett is említést gazdag orosz klubról, amely esetleg kivásárolná őt a szerződéséből.

A Tomszk a 8. helyen zárta a 2010-es szezont az orosz bajnokságban, és a közelmúltban volt már magyar futballistája – Németh Norbert 2009 márciusától közel másfél évig volt a klub alkalmazásában.

Legfrissebb hírek

Charles Leclerc meglepte a McLarent, az övé az első rajthely a Hungaroringen

F1
5 perce

A szuperhős Amerika kapitány is feltűnt a Hungaroring paddockjában

F1
25 perce

Csinger Márk az ETO FC-nél folytatja – hivatalos

Labdarúgó NB I
42 perce

A Newcastle Unitedben folytatja az Arsenal korábbi kapusa – hivatalos

Angol labdarúgás
1 órája

Thai és spanyol siker született az alsóbb szériákban a hungaroringi szombaton

Egyéb egyéni
1 órája

Alexander Zverev komoly mentális problémákkal küzdött

Tenisz
2 órája

Hungaroring: ikonikus szakaszok, legendás pillanatok – összeállítás

Képes Sport
2 órája

Berke Balázs Európa-liga-selejtezőt vezet

Európa-liga
2 órája
Ezek is érdekelhetik