Ha a labdarúgó csak magára gondol, az nem vezet jóra - Zanetti

Vágólapra másolva!
2011.10.14. 14:18
null
Javier Zanetti (jobbra) további három évig szolgálná az Intert (Fotó: Action Images, archív)
A szállodai étkezőben kezdődött, a folyosón folytatódott, a liftben bontakozott ki, és a hotelszobához érve jutott el finiséhez. Félreértés ne essék, nem holmi futó szerelmi kalandról beszélünk, hanem az interjúról, amelyet Javier Zanettivel készítettünk kissé zaklatott körülmények között. Az Internazionale 38 éves argentin csapatkapitánya a Golden Foot-gála különdíjazottjaként beszélt lapunknak klubhűségről, önzetlenségről, sportszerűségről és a Kassai Viktortól kapott, elkerülhető sárga lapról.

– Egyetlen piros lapot kapott milánói pályafutása során, azt is több mint tizenkét éve. Noha az utóbbi évtizedben főként hátvédet játszott, nem számít nagy gyűjtőnek.
– A tisztesség az én szememben az egyik legfontosabb tulajdonság. Igyekszem a pályán és azon kívül is úgy viselkedni, hogy megfeleljek a magammal szemben támasztott elvárásnak. Betartom a szabályokat, mert a sport erről is szól.

– Sárga lapot is ritkán mutatnak fel önnek, a legutóbbi Bajnokok Ligája-idényben például csupán egyszer, a Bayern München elleni nyolcaddöntőben fordult elő. Jogosnak tartotta Kassai Viktor ítéletét?
– Igen, sajnos el kellett követnem egy taktikai szabálytalanságot, ha jól emlékszem, Bastian Schweinsteigerrel szemben. A futballban előfordul az ilyen. Ugyanakkor sajnálom az esetet, mert nem a durvaság vezetett, elkerülhettem volna a lapot.

– Tizenhat éve játszik az Internazionaléban, a klub színeiben mindenki másnál több, hétszázhatvan mérkőzésen szerepelt. Mit jelent önnek a hűség?
– Szerencsésnek mondhatom magam, mert megadatott számomra a lehetőség, hogy ennyire hosszú ideig az Internél maradjak, és az együttes kapitányának válasszanak. Szerintem ezek olyan célok, amelyekért mindenkinek érdemes harcolnia, türelmesnek lennie.

– Mégis úgy fest, mintha az elmúlt tíz-tizenöt évben megváltozott volna a futballisták gondolkodása ezen a téren, és a legnépszerűbb játékosok közül is sokan önző, rövid távú szempontok alapján építik fel pályafutásukat. Veszélyben látja a sport hagyományos értékeit?
– Ha a labdarúgó csak magára gondol és az azonnali javait keresi, nem vezet jóra. Nekem régi elvem, hogy mindig talál az ember a környezetében olyanokat, akik szükséget szenvednek, akik segítségre szorulnak. Meg kell találni őket, és akinek módjában áll, nyújtson támaszt nekik. Több jótékonysági kezdeményezésben szerepet vállaltam, én így próbálok mások helyzetén könnyíteni.

– Harmincnyolc éves, a labdarúgók között nem számít fiatalnak: meddig folytatja a játékot?
– Kétéves szerződés köt az Interhez, de ha a lábaim nem hagynak cserben, utána még egy évig szeretnék futballozni.

A TELJES INTERJÚT ELOLVASHATJA A NEMZETI SPORT PÉNTEKI SZÁMÁBAN!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik