Felkészülés: észt vereség, Ahjupera jól játszott, Kink bombagólt lőtt

Vágólapra másolva!
2011.05.26. 08:26
Címkék
Az észt labdarúgó-válogatott 2–1-es vereséget szenvedett a Tallinnban rendezett felkészülési mérkőzésen Baszkföld legjobbjaitól.

A balti együttesben a kezdőcsapatban kapott helyet a Győri ETO – tavasszal az Újpestben szereplő – légiósa, Jarmo Ahjupera és a győriek korábbi középpályása, a jelenleg az angol másodosztályú Middlesbrogh-ban szereplő Tarmo Kink.

A vereség ellenére mindketten jól játszottak, Kink szerezte csapata egyetlen gólját, az 57. percben majd' harminc méterről eleresztett bal lábas bombája a bal felső sarokba vágódott.

Ahjupera a 63. percig volt a pályán, és a mérkőzés után az észt szövetségi kapitány, Tarmo Rüütli kiemelte a játékát.

"Ahjupera nagyszerűen játszott – fogalmazott a szakember. – Ennél többet nem is várhatnék egy támadótól, mint amit a mai meccsen mutatott."

Bár a baszkok elleni találkozó nem hivatalos (Baszkföld ugyebár nem tagja a FIFA-nak), ez volt Ahjupera nyolcadik fellépése az észt válogatottban. Érdekesség, hogy a 2009-ben Magyarországra érkező, majd súlyos sérülése miatt hosszú időt kihagyó futballista minden idők legfiatalabb észt válogatottja.

A most 27 esztendős Ahjupera 2001-ben, 17 évesen mutatkozott be hazája felnőttválogatottjában.

KINK BOMBÁJA A FELSŐ SAROKBA
Legfrissebb hírek

Németh Zsanett először 70 méter felett!

Atlétika
2 perce

Ancelotti fiát máris arcul csapták a Botafogónál – kiesett a címvédő a Libertadores-kupából

Minden más foci
6 perce

Marad a Chelsea-nél a fiatal brazil középpályás – pénteki transzferhíradó

Minden más foci
31 perce

NS-jótékonyság: futás a Leukémiás Gyermekekért Alapítvány javára

Egyéb egyéni
39 perce

Bombaerős csapat, két klasszisígérettel: a Ligue 1-ből megvásároltak álomcsapata

Francia labdarúgás
39 perce

Női kézilabda: az idény végén visszavonul Planéta Szimonetta

Kézilabda
1 órája

Rg-vb: nincs magyar döntős az egyéni versenyben

Torna
1 órája

„Nem fogadhatom el ezt a szégyent” – lemondott a kolozsváriak edzője

Európa-konferencialiga
1 órája
Ezek is érdekelhetik