„Bölöni László bizonyított Belgiumban”

Vágólapra másolva!
2010.02.11. 10:56
null
Bölöni László tegnap bejelentette lemondását (Fotó: Action Images, archív)
Címkék
Ahogyan arról tegnap beszámoltunk, lemondott posztjáról a Standard Liege vezetőedzője, Bölöni László. A magyar szakemberről, a Belgiumban végzett munkájáról és távozásának okairól nyilatkozott a belga újságíróknak a klub korábbi játékosa, Wilfried van Moer.

Wilfried van Moer 1968 és 1976 között 170 bajnokin lépett pályára a Standard Liege színeiben, és nem mellékesen 57-szer szerepelt a belga válogatottban. Szavaira éppen ezért odafigyelnek a Standard szurkolói.

D'ONOFRIO AZ ÚJ EDZŐ
A Standard Liege hivatalos honlapján bejelentette, hogy Dominique D'Onofrio elfogadta a felkérést, így a távozó Bölöni László helyett ő irányítja a belga bajnokot. Az 56 éves, Olaszországban született D'Onofrio korábban már két alkalommal, 2000–2001 és 2002–2006 között volt a Standard Liege vezetőedzője.

 

A korábbi remek középpályás belga újságíróknak elmondta, hogy az elmúlt hetek eredménytelensége ellenére jó szakembernek tartja Bölöni Lászlót.

„Nem a Genk elleni egy nullás vereség volt az első alkalom, amikor indiszponáltan játszott a Standard, ám ennek ellenére hiszek Bölöni Lászlóban. Mégiscsak bajnokságot nyert a csapattal, és a Bajnokok Ligájában is mutatott újdonságokat" – fogalmazott Van Moer, aki szerint a szakember számára a francia Olivier Dacourt nyilatkozata volt az utolsó csepp a pohárban.

Mint ismeretes, a kevés játéklehetőség miatt szerződést bontó középpályás azt mondta, Bölöni a legrosszabb szakember, akivel valaha dolgozott.

„Lehet, hogy Dacourt sok mindent elért már pályafutása során, de a Standardban úgy mozgott, mint egy lajhár" – mondta Van Moer, aki szerint egyáltalán nem hiteles a francia játékos korábbi edzőjével szemben megfogalmazott kritikája.

„Bölöni László kedves ember, de az utóbbi időben már szinte mindegyik újságíróban ellenséget látott, és ez is hozzájárult a kialakult helyzethez és a lemondásához" – tette hozzá Van Moer, aki a magyar szakvezető helyére kinevezett Dominique D'Onofriót jó választásnak tartja.

„Ő már dolgozott a Standardnál, ismeri a csapatot, és korábban már bizonyított, így érthető a vezetők döntése" – mondta.

A bajnoki címvédő Standard jelenleg a 6. helyen áll a tabellán (a gólkülönbsége ugyan jobb, mint az ugyancsak 35 pontos, 5. helyezett St. Truidennek, ám a belga bajnokságban azonos pontszámnál a több győzelem rangsorol), 19 ponttal marad el a Juhász Rolandot is foglalkoztató, listavezető Anderlechttől.

A JUPILER LEAGUE ÁLLÁSA
1. Anderlecht 23 17 3 3 50–19 54
2. FC Bruges 23 14 4 5 43–29 46
3. Gent 23 12 5 6 43–26 41
4. Zulte-Waregem 23 10 7 6 35–27 37
5. St. Truiden 24 10 5 9 30–31 35
6. Standard Liege 24 9 8 7 35–29 35
7. Kortrijk 23 9 7 7 29–26 34
8. Germinal B. 24 9 6 9 27–35 33
9. KV Mechelen 24 10 2 12 31–41 32
10. Genk 22 7 8 7 27–23 29
11. Cercle Bruges 22 7 5 10 34–34 26
12. Westerlo 23 6 7 10 22–31 25
13. Charleroi 22 4 7 11 23–35 19
14. Lokeren 22 4 3 15 18–36 15
15. Roeselare 22 4 3 15 26–51 15

 

Legfrissebb hírek

Sportembergyár – Ballai Attila publicisztikája

Vizes vb 2025
3 órája

Jöjjön a negyvenedik! – Zsoldos Barna jegyzete

F1
3 órája

Gruber-parádé a Kazincbarcika ellen; Nagy László: Két-három lépéssel a Szeged előtt…

E-újság
3 órája

Vasárnapi sportműsor: Magyar Nagydíj; záró nap a vizes vb-n

Minden más foci
3 órája

Spában már a Q1-ben kiesett mindkét Aston Martin, a Hungaroringen kibérelték a harmadik sort

F1
4 órája

Valter Attila 57. lett a San Sebastián-i egynapos versenyen

Kerékpár
4 órája

Nyerő mesterhármas a ráadásban, emberhátrányban – ilyen is történt a Magyar Kupa szombati nyitányán

Labdarúgó NB I
5 órája

„Bernie kinézett az ablakon a Halászbástyára és közölte, hogy ide kell hozni a versenyt” – Dávid Sándor-interjú

F1
5 órája
Ezek is érdekelhetik