A labdarúgó Eb nyitó mérkőzésén debütál a megújult M4 Sport-stúdió

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2021.06.11. 07:44
Címkék
Június 11-én, az Európa-bajnokság nyitó meccsét megelőző felvezető műsorral debütál az M4 Sport megújult stúdiója. Az este nyolc órakor kezdődő nyitányon Petrovics-Mérei Andrea lesz a találkozó háziasszonya, aki Hajnal Tamás és Hegedűs Henrik szakértőpárossal mutatja be az új stúdió lélegzetelállító látványvilágát. Az Eb 51 mérkőzéséből a budapesti Puskás Arénában és a müncheni Allianz Arénában lejátszott, valamint öt, a Duna Tv-n látható találkozó kivételével mindegyik műsor innen jelentkezik majd. (x)

Fantasztikus látványvilággal várja nézőit a megújult M4 Sport stúdió. 1600 méternyi LED-csík felel a háttér világításért és összesen 16 darab mozgatható LED-oszlopon lehet megmutatni a mérkőzések egyes jeleneteit és a beszélgetések háttereit. A technikai megoldások mellett térben is változott a stúdió, ugyanis a korábbi két helyszínből hármat alakítottak ki a közmédia munkatársai.

„Visszaköszön a megújult stúdióban az a mobilitás, ami a sportra is jellemző. Korszerűbb és szinte határtalan vizuális szabadságot ad a csatornának. Fontos szempont volt a tervezés előtt, hogy a csatorna nemcsak közvetíteni szeretné a hazai és a nemzetközi sporteseményeket, de szakértőivel minél szélesebb körben elemezni is a látottakat. Az új stúdióval – amellett, hogy reagálunk a technika fejlődésére – az is célunk, hogy az eddigieknél még személyesebb beszélgetésekre is legyen lehetőségünk. Bátran állíthatom, hogy nemzetközileg is kiemelkedő az M4 Sport új otthona” – mondta el Papp Dániel, az MTVA vezérigazgatója.

Papp Dániel az M4 Sport Eb-díszletei közt (Fotó: MTVA/Zih Zsolt)
Papp Dániel az M4 Sport Eb-díszletei közt (Fotó: MTVA/Zih Zsolt)

Az előző díszletet április közepén kezdték el bontani a közmédia munkatársai, így az elmúlt hónapokban egy virtuális stúdióból készítette a csatorna az adásait. Az átmenti időszak megmutatta az M4 Sport és a nézők számára is, hogy mennyire fontos a vizuális szabadság egy-egy műsor készítésekor.

„Az előző stúdió a csatorna indulására készült, akkor egyedinek számító megoldásokkal, például az asztalba szerelt érintőképernyővel, amelyen Magyarországon addig nem látott módon tudtuk elemezni a történéseket. Ugyanakkor eltelt majdnem hat év és a technika annyit fejlődött, hogy mindaz, amire annak idején ezt a kijelzőt használtuk, ma már egy táblagéppel kényelmesen megoldható. Sokrétű stúdiónk lesz, megannyi megjelenéssel, legyen szó a Bajnokok Ligájáról, az OTP Bank Ligáról vagy más sportágak kiemelt eseményeiről. Olyan szellemi szabadságot ad a díszlet, hogy ettől kezdve csak a felkészültségünkön és a kreativitásunkon múlik, mit nyújtunk a nézőknek. Bízom benne, hogy elnyeri a tetszésüket” – értékelte a stúdiót Székely Dávid, az M4 Sport csatornaigazgatója.

Pénteken, a Törökország–Olaszország nyitómérkőzéssel kezdetét veszi az Európa-bajnokság, melynek összes mérkőzését kizárólag az M4 Sport csatornán és az m4sport.hu-n követhetik a szurkolók. A felvezető stúdióbeszélgetés alatt debütál a csatorna megújult stúdiója, 21 órakor pedig jön a kezdőrúgás. A találkozót Rómából Hajdú B. István fogja közvetíteni.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik