Puskás-musical: a spanyol As is beszámolt a legendáról szóló darabról

CS. M.CS. M.
2021.06.22. 08:09
null
A Puskás-musical 2020-as előbemutatójának fináléja (Fotó: Musical Neked Kft.)
Júniusban a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon látható a Puskás, a musical című darab. A spanyol As erről, valamint a Magyarországon uralkodó Puskás Ferenc iránti tiszteletről és rajongásról számolt be olvasóinak. 

 

„Róla nevezték el a Puskás Arénát, és már musical is készült róla. Ez csak két dolog a megannyiból, ami a Puskás Ferenc iránti tiszteletet és csodalatot jelzi Magyarországon. A Real Madrid egykori, legendás játékosa a mai napig jelentős hatással van a magyarok futballkultúrájára” – írja a spanyol As.

A napilap azt is külön kiemeli, hogy a Puskásról elnevezett stadion egyébként is fontos szerepet játszik most a köztudatban, hiszen ez volt az első helyszín az idei Európa-bajnokságon, ahol teltház előtt játszhattak a válogatottak.

„Puskás legendája azonban a róla elnevezett stadionon túl sokkal tovább nyúlik. Minden magyar óriási tisztelettel beszél róla, annak ellenére is, hogy a legtöbben már nem látták őt élőben játszani. Az emberek még mindig az ő nevével fémjelzett pólókban, mezekben járnak meccsre, ami lenyűgöző” – írják.

„Olyan nagy az odaadás és a tisztelet iránta, hogy musical is készült róla. A darabot a budapesti Margitszigeten lehet megtekinteni a Duna folyó mellett, s körülbelül ezer ember élvezheti egyszerre az előadásokat” – ecseteli az As.

A teljes cikket IDE KATTINTVA olvashatja el.

Legfrissebb hírek

A világbajnokok közül négyen nem lesznek ott Spanyolország Nemzetek Ligája-rajtján

Minden más foci
2026.09.18. 13:07

Máig emlékezetes sorozattal szolgált 1956 őszén a magyar futballválogatott

Népsport
2026.09.16. 14:04

Evezés: jön az U19-es Eb – sprintverseny a tengeren

Utánpótlássport
2026.09.15. 08:59

Női kosárlabda-vb: kiütötték a házigazdát, bronzérmesek a spanyolok

Kosárlabda
2026.09.13. 19:01

Megállíthatatlan az újonc 21 éves marokkói csatára, így megszakadt az Alavés pazar sorozata

Spanyol labdarúgás
2026.09.12. 16:01

Hol rendezik a 2030-as vb-döntőt? A marokkóiak már ünnepelnek, Spanyolország nem ért egyet, a FIFA pedig cáfol

Minden más foci
2026.09.11. 15:29

Szeptember első vasárnapján kerül sor a Családi Mozgásfesztiválra

Csupasport
2026.08.26. 18:45

Halálos baleset történt egy galiciai raliversenyen

Egyéb autó-motor
2026.08.23. 15:01