Anderlecht: az erdélyi magyar árvákért jótékonykodtak, Juhász is segített

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2012.05.09. 21:40
Címkék
A bajnok Anderlecht korosztályos csapatával játszott jótékonysági labdarúgó-mérkőzést szerdán Brüsszelben az erdélyi magyar árvaházak együttese, a kezdőrúgást a belga klub magyar válogatott védője, Juhász Roland végezte el.

A Böjte Csaba ferences szerzetes vezette árvaházakból érkezett 10–12 éves fiúk szerdán a belgiumi német közösség fővárosának korosztályos csapatával, az AS Eupen együttesével is összemérik tudásukat.

A találkozót a magyar nemzeti kisebbségek Brüsszelben működő európai érdekképviseleti irodája (HUNINEU) szervezte, csatlakozva a Brüsszelhez tartozó Anderlecht városrész szentje, Szent Guido halálának ezredik évfordulóját kísérő eseménysorozathoz.

A rendezvény résztvevői gyertyákat gyújtva megemlékeztek arról a márciusi szerencsétlenségről is, amelyben egy belga kirándulóbusz utasai közül 28-an meghaltak, köztük 22 iskoláskorú gyermek.

Böjte Csaba két évtizede Déván elindított Szent Ferenc Alapítványa sanyarú körülmények között élő erdélyi gyermekeket igyekszik felkarolni, árvaházai összesen több mint 2000 gyermek számára nyújtottak segítséget.

Legfrissebb hírek

Jó hangulatban készülnek a magyaroka birkózó vb-re

Birkózás
5 perce

Rossi: Akinek nincs a csillagok között a motivációja a portugálok ellen, az rossz munkát választott

Magyar válogatott
10 perce

A Bola: Szoboszlaitól és Varga Barnabástól tarthatnak legjobban Ronaldóék

Magyar válogatott
15 perce

Szoboszlai: Nagyon várom a példaképem, Ronaldo elleni mérkőzést!

Magyar válogatott
26 perce

Balogh Botond aláírt Törökországban – hivatalos

Légiósok
45 perce

Sokba került a kilencedik vereség, megint kirúgták Fernando Santost

Minden más foci
48 perce

Heti légiósprogram: a Burnley vendége lesz a Liverpool

Légiósok
1 órája

Két Barca-középpályás is kihagyhatja a Valencia-meccset

Spanyol labdarúgás
1 órája
Ezek is érdekelhetik