Real Madrid: gólt rúgott a nagyok edzésén egy 15 éves magyar srác!

BACSKAI JÁNOSBACSKAI JÁNOS
2012.04.01. 14:37
null
Az ifjú tehetség, még a nagyhalászi iskolában (Fotó: Faketion Images)
Címkék
A különböző sportszergyártó cégek tehetségkutató programjainak köszönhetően tizenévesek százai jutnak korábban soha nem látott lehetőséghez, hogy felfigyeljen rájuk egy-egy európai szuperklub. Nos, egy másik remek lehetőséget használt ki a Szabolcs megyei Nagyhalászban lakó 15 éves Répási Patrik, aki a szerencsével sem állt hadilábon.

 

A fiatal, de tehetséges sportoló ugyanis már évek óta madridistának vallhatja magát, rendre pályára lép a „királyi klub” különböző gárdáiban (korábban megfordult egy próbajátékon a Manchester Unitednél is, a klub szuvenyírcsapatában). A nagy lehetőség akkor jött számára, amikor a Real Madrid öregfiúkcsapatának szokásos edzésére a vártnál kevesebben jöttek el a régi nagy ikonok közül, és hogy a tréninget lezáró kétkapus mérkőzésre ki tudjanak állni, a pálya mellett álldogáló magyar fiút is maguk közé invitálták. A 40-45 éves egykori spanyol válogatottak között Patrik hamar levetkőzte az idegességét, és a csatárpalánta többször is a hálóba talált. Teljesítményére az általa többször lecselezett Aitor Karanka is felfigyelt, így José Mourinho segédedzője meghívta őt a másnapi edzésre – a nagycsapathoz!

Patrik itt sem vallott szégyent, több alkalommal is mattolta Iker Casillast, de a többiektől eltérő alkata miatt itt a kétkapus játékban már nem vehetett részt. Maga a Real Madrid edzője is elismerően bólintott a teljesítménye láttán: márpedig ha egy portugál edző bólint, akkor arra igenis figyelni kell, különösen nálunk...

Ha szeretne többet megtudni a fiatal tehetség – akit a képen némileg hiányzó bal arca miatt máris elneveztek Zuko hercegnek – további kalandjairól a gombfociasztalokon, szívesen találkozna a régi nagy reálosokkal, vagy akár egykori nagy ellenfeleikkel, látogasson el a gombfocigyűjtők tavaszi nagy börzéjére április 4-én 16 órakor a XIII. kerületbe a Pozsonyi út 40. szám alá (bejárat az épület hátoldaláról, a Szent István park felől)!

Az első gól a kétkapus mérkőzésen (Fotó: Faketion Images)
Az első gól a kétkapus mérkőzésen (Fotó: Faketion Images)

 

A gólöröm (Fotó: Faketion Images)
A gólöröm (Fotó: Faketion Images)

Erre még a nagy Mourinho is csak bólintani tud (Fotó: Faketion Images)
Erre még a nagy Mourinho is csak bólintani tud (Fotó: Faketion Images)
Legfrissebb hírek

Eldőlt! Rahimi lezárja a meccset, Marokkó 3–0-s sikerrel lép tovább, Kanada búcsúzik!

Foci vb 2026
6 perce

Anthony Taylor kapta a Portugália–Spanyolország rangadót

Foci vb 2026
19 perce

Unahi ismét betalált, eldőlt?

Foci vb 2026
20 perce

Marokkó ezzel a góllal szerezte meg a vezetést – videó

Foci vb 2026
29 perce

Szijártó Zétény negyedik lett a szebeni kerékpáros körverseny első félszakaszán

Kerékpár
48 perce

Szabadrúgás-variáció után vezet Marokkó!

Foci vb 2026
52 perce

Tour de France: meglepetésre Vingegaard nyerte a csapatidőfutamot Ganna előtt

Kerékpár
59 perce

Elkezdődött a második félidő!

Foci vb 2026
1 órája
Ezek is érdekelhetik