A topklubok nem akarnak szóba állni a FIFA-val

2012.02.24. 17:46
null
Az ECA szerint nem helyes, hogy John Terry válogatottbeli sérülése esetén a <br />Chelsea-nek kell állnia a költségeket (Fotó: Action Images)
Címkék
Az európai labdarúgóklubokat tömörítő szövetség (European Clubs Association, ECA) a jövőben bojkottálja a Nemzetközi Labdarúgó-szövetséggel (FIFA) folytatandó megbeszéléseket, miután eddigi egyeztetéseik csalódást keltő eredménnyel zárultak a nemzetközi naptár átalakítását illetően.

 

Az ECA – amelynek tagja az összes európai topklub, Magyarországról pedig a Debreceni VSC, a Győri ETO és a Ferencváros – így nem jelenik meg azon a március 5-i csúcstalálkozón, amelyet a FIFA a „naptárreform” miatt hívott össze.

„Megbeszéléseket folytattunk az UEFA-val, és közel vagyunk ahhoz, hogy végleges egyezségre jussunk, ám a FIFA-val folytatott tárgyalások miatt csalódottak vagyunk, ezért elhatároztuk, hogy felfüggesztjük a találkozóinkat a szervezettel” – nyilatkozta Marc Schmidgall, az ECA szóvivője.

A 201 európai klubot tömörítő ECA szeptemberben azzal a céllal kezdeményezte a tárgyalásokat, hogy a nemzetközi naptárban található tizenkettő, válogatottaknak fenntartott időpontot lecsökkentsék hatra. A Manchester United ügyvezető igazgatója, David Gill – klubja révén természetesen az ECA tagja – akkor kijelentette, leginkább azt szeretnék, hogy a FIFA eltekintsen a júniusi és augusztusi felkészülési meccsek számára fenntartott időpontoktól.

„Egy számunkra ideális világban kétéves periódus alatt hat darab kétmeccsnyi, válogatottaknak fenntartott időpontról beszélhetnénk. Ez csökkenést jelentene ugyan a jelenlegihez képest, de továbbra is egyensúlyt biztosítana a nemzeti csapatok kérései és a klubok akarata között” – mondta Gill.

Karl-Heinz Rummenigge, a Bayern München ügyvezetője kijelentette, hogy a klubok „betegek és fáradtak” attól, hogy „nonszensz meccseken” veszítik el játékosaikat.

Az ECA további követelése a FIFA-val szemben – amelyet szintén évek óta nehezményeznek a játékosok kenyéradói –, hogy vállalják a válogatott kötelességteljesítés közben megsérülő labdarúgók fizetését és járulékos költségeit arra az időszakra, amíg nem játszhatnak.

kerdes=Ön egyetért-e az ECA-val abban, hogy csökkenteni kell a válogatott felkészülési mérkőzések számát?|opcio1=Igen.|opcio2=Nem.|
cikkertekelo_szavazas
cikkertekelo_szavazas
mceBlockPasteEnd

 

Legfrissebb hírek

Csütörtöki sportműsor: az FTC a Viktoria Plzent fogadja az El-ben

Minden más foci
2 órája

Fradi: vissza Európába; Márton Gábor 60 éves

E-újság
2 órája

Európai kézilabdaligák: Tóth Rajmond a spanyol álomcsapatban

Kézilabda
3 órája

Női kosárlabda Euroliga: Lelik tizenhárom, Takács-Kiss tizenkét pontot dobott

Kosárlabda
3 órája

Múlhatatlan ellenszenv – Cselőtei Márk publicisztikája

Spanyol labdarúgás
3 órája

Rossz hír a cseheknek – Borsos László jegyzete

Európa-liga
3 órája

Varga Barnabás visszatért, de kikapott az AEK a Sahtartól

Bajnokok Ligája
3 órája

Villa-gála a Fener ellen, a Bodö a BVB-t is elkapta, drámai meccsen nyert a Betis – szerdai BL-eredmények

Bajnokok Ligája
3 órája