László Csaba: Vendégként tiszteld a vendéglátódat!

– Lehetne most mondjuk a Ferencváros vezetőedzője, nem?
– Nyíltan vállalom, a Ferencváros mindig a szívem csücske volt, és az is marad. A vezetők, Orosz Pál, valamint Kubatov Gábor rendkívül korrektek voltak, elmagyarázták, pillanatnyilag milyen lehetőségek vannak. Én pedig elmondtam, az eredményes szerepléshez milyen feltételeknek kell teljesülniük. Abban maradtunk, hogy ezek a feltételek most még nincsenek meg. Szerintem mindkét fél részéről normális döntés született. Az egyeztetések nem a pénzen akadtak meg.

– Pedig azt olvastam, hogy kétszer annyit kért, mint amennyit Prukner László keresett. Igaz ez?
– Nézze, nem tudom, mennyit kapott Prukner László. Sőt azt sem tudom, általában mennyit keresnek a magyar edzők. Mindennek ára van. Vásárolhatsz farmert tíz fontért, de hatszázért is. Neked kell eldöntened, melyiket engedheted meg magadnak, s melyikben érzed jobban magad. Szívesen mondanám, hogy annyira szeretem a futballt, hogy ha nem lenne a világ ilyen drága, ingyen is dolgoznék – ám ezt nem engedhetem meg magamnak. Kötelezettségeim vannak, családom, és tudom, mennyit érek.

– Charleroi-ban, mondjuk, aligha gazdagodott szép emlékekkel. Csorba esett a „hírnevén”?
– Nem az volt pályafutásom csúcspontja. A charleroi-i munka lényegében senkinek sem volt jó. Úgy tartják, a mai labdarúgásban nincs idő várni. A Hearts után gyorsan csapatot kerestem, de nem voltam elég körültekintő. A litván lehetőséget már sokkal jobban átrágtam. Az edzői munka olyan, hogy egyszer csak menni kell: ha sikeres vagy, azért – ha meg sikertelen, akkor azért. Az előbbi esetben nyilván feljebb lép az ember. A jó eredményekre ugyanis sokan felkapják a fejüket. Ez hajt engem is.

– A portugál José Couceiro után ön a balti ország második külföldi kapitánya. Úgy fest, hogy csak idehaza néznek furcsán egy máshonnan érkező szakemberre.
– Pedig ha most felhívná a magyar élvonalbeli edzőket, és azt mondaná nekik, lenne egy külföldi lehetőség, csak alá kellene írniuk a szerződést, azt mondanák: jaj, de jó, máris! Lehet, a fele meg sem kérdezné, melyik országról van szó. Ha ellenben meglát itthon egy külföldi szakembert, azt kérdezi: ez meg mit keres itt? El kellene végre dönteni, nyitottak vagyunk-e vagy bezárkózók. Igenis szükség van új arcokra, csak tudni kell őket megfelelően kiválasztani. A másik, hogy tudd, te egyelőre vendég vagy, tiszteld hát a vendéglátódat. Ne várd meg, hogy feléd nyújtsa a kezét, nyújtsad te először.

– Nem mondja, hogy tanul litvánul?
– Elhatároztam, hogy a bemutatásomra megtanulok néhány szót és kifejezést. Nem kell perfektnek lennem, azt sem bánom, ha megmosolyognak. Ám azt ne mondhassák rám, idejött ez a valaki, hogy kioktasson minket. Még csak véletlenül sem hiszem, hogy én vagyok a legokosabb.

– Szerencsésnek mondhatjuk magunkat, hiszen van egy edző, aki jó hírét viszi a magyaroknak Európában. Feltéve persze, hogy egyáltalán tudják, hogy ön magyar.
– Székely vagyok, magyarnak vallom magam, mert csak az számít, hogy az ember mit érez a szíve mélyén. Német útlevelem van, de a nevem láttán mindenki tudja, hogy magyar vagyok. Sokan mégsem tudnak velem mit kezdeni. Amikor összeállítás készül a Magyarországon valaha is dolgozó magyar edzőkről, nem férek közéjük. Ha számba veszik a külföldieket, közéjük sem. Amikor csak átlépem az ország határát, többnyire valamilyen okból román leszek. Csodálkozom, hogy vannak emberek, akik ezzel próbálnak sértegetni az anyaországomban.

HA ARRA IS KÍVÁNCSI, LÁSZLÓ CSABA MIVEL GYŐZTE MEG A LITVÁN FUTBALL VEZETŐIT, HOGY Ő LEHET A MEGFELELŐ EMBER A SZÖVETSÉGI KAPITÁNYI POSZTRA ÉS MIK A KONKRÉT TERVEI, KERESSE A PÉNTEKI NEMZETI SPORTOT!