Genk: visszatérne a klubhoz Köteles mellé a belga válogatott kapus

2012.01.06. 13:05
Címkék
Az idény végéig kölcsönvenné a Mönchengladbachtól korábbi kapusát, a nyolcszoros belga válogatott Logan Baillyt a Genk, amely így új versenyhelyzetet teremtene Köteles László számára. A jelenleg a német klubbal szerződésben álló, de az őszi szezont a svájci Neuchatel Xamaxnál töltő 26 éves Bailly próbajátékon van a Racingnál, s pénteken a törökországi edzőmérkőzésen pályára is lép.

A belga lalibre.be információi szerint a tétmeccsen legutóbb április 2-án pályára lépő Baillyt Mario Been vezetőedző az idény végéig hívná vissza a Genkhez, amelyben 2002 és 2008 között szerepelt, s ha jól teljesít, a nyáron 600 ezer euróért megvásárolná a Gladbachtól, amelyhez 2013 nyaráig köti szerződés.

A lap szerint azért lehet szükség a 26 éves belgára, mert Köteles László, bár emlékezetes pillanatokat élt meg az őszi idényben, a bajnokságban nem elég kiegyensúlyozott.

A Beerschot elleni pénteki felkészülési mérkőzésen a második félidőt a Genk eddigi cserekapusa, a lengyel Grzegorz Sandomierski kapja.

Legfrissebb hírek

Amerikai pite: Messiék nehezen, de megállították a futballtörténeti csodát – vb-kibeszélő, 23. nap

Foci vb 2026
56 perce

Harry Kane-ből lovag lehet

Foci vb 2026
1 órája

Videó: Argentína hosszabbítás, Egyiptom tizenegyespárbaj után ment tovább – a 23. játéknap góljai egy helyen

Foci vb 2026
1 órája

A kolumbiai kapitány szerint még sok örömteli pillanattal tartoznak a szurkolóknak

Foci vb 2026
1 órája

Luis Díaz lett a Kolumbia–Ghána mérkőzés legjobbja

Foci vb 2026
2 órája

Felsültek az afrikai csapatok, de hasítanak a dél-amerikaiak – statisztikák

Foci vb 2026
2 órája

Lezárult az egyenes kiesés szakasz első fordulója, kialakultak a nyolcaddöntő párosításai

Foci vb 2026
2 órája

Jhon Arias gólja döntött, Kolumbiával lett teljes a nyolcaddöntő mezőnye

Foci vb 2026
3 órája
Ezek is érdekelhetik