Sztoicskov: A francia bíró összetörte az álmomat

2011.12.29. 15:28
null
Hriszto Sztoicskov (jobbra) és Roberto Mussi csatája az 1994-es vb-elődöntőben (Fotó: Action Images)
Címkék
Hriszto Sztoicskov sosem bocsátja meg Joël Quiniounak, hogy az 1994-es labdarúgó-vb-n nem adott meg egy jogos tizenegyest a bolgár válogatott javára az olaszok elleni elődöntőben.

Sztoicskov szinte mindent elért pályafutása során, ám legnagyobb álmát nem tudta megvalósítani, ezért pedig egy francia játékvezetőt tesz felelőssé.

„Gyerekként arról álmodoztam, hogy futballista leszek, elnyerem az Aranylabdát és az Aranycipőt. Mindez valóra is vált – nyilatkozta a 45 éves Sztoicskov a bolgár közszolgálati televíziónak. – A legnagyobb álmomat azonban egy francia játékvezető összetörte... Sosem bocsátok meg neki.”

A Barcelona korábbi sztárja az olaszok elleni 1994-es vb-elődöntőre célzott, amelyet 2–1-re elbuktak. A találkozón Roberto Baggio két gólja után Sztoicskov még az első félidőben tizenegyesből szépített, és a második játékrészben az egyenlítés is összejöhetett volna a bolgároknak, ám Joël Quiniou elfelejtett tizenegyest adni Alessandro Costacurta kezezéséért.

„Hülyére vett engem, az edzőket és az összes bolgár embert is. Találkoztam vele a meccs után az Egyesült Államokban, és tüntetőleg arcon köptem” – idézte fel „bosszúját” Sztoicskov, aki a vb társgólkirálya lett, az év végén pedig megkapta az Aranylabdát – az Aranycipőt már 1989-ben „bezsebelte”.

AZ OLASZORSZÁG–BULGÁRIA MÉRKŐZÉS ÖSSZEFOGLALÓJA
(Costacurta kezezése 1:10-től)

Legfrissebb hírek

Szombati sportműsor: már a nyolc közé jutás a tét a labdarúgó-vb-n

Minden más foci
11 perce

Auf Wiedersehen! – Thury Gábor jegyzete

Foci vb 2026
12 perce

Vb-füstölgések (2. rész) – Bobory Balázs publicisztikája

Foci vb 2026
12 perce

Messi vs. Vozinha – íme, az Argentína–Zöld-foki-szigetek meccs kezdői

Foci vb 2026
13 perce

Mat Ryanből nem lett Tim Krul, Egyiptom tizenegyesekkel búcsúztatta Ausztráliát

Foci vb 2026
20 perce

Egyiptom nyerte a tizenegyespárbajt, Ausztrália búcsúzik

Foci vb 2026
26 perce

Tizenegyesekkel dől el a továbbjutás Ausztrália és Egyiptom között

Foci vb 2026
41 perce

Kikapott a finnektől, de továbbjutott a magyar válogatott a férfi kosárlabda-vb-selejtezőben

Kosárlabda
51 perce
Ezek is érdekelhetik