Labdarúgás: Franz Beckenbauer az elektronikus gólbíró ellen

MTI MTIMTI MTI
2011.12.14. 06:46
Címkék
Ellenzi a következő szezontól bevezetendő elektronikus gólbírót Franz Beckenbauer, a Bayern München futballklub tiszteletbeli elnöke.

„A labdarúgás egyszerű játék egyszerű szabályokkal, és így is kéne hagyni – jelentette ki a Császár egy keddi tévéinterjúban. – Inkább még két asszisztenst alkalmaznék, akik nemcsak azt tudják megállapítani, hogy bent volt-e a labda, hanem azt is, hogy történt-e szabálytalanság a kapu előterében."

Joseph Blatter, a nemzetközi szövetség (FIFA) elnöke egy hete nyilatkozott úgy, hogy jövőre már bevezethetik a segédeszközt, mert az erre vonatkozó technikák „gyorsak, pontosak és egyszerűek."

A sportág szabályalkotó testülete (IFAB) márciusban dönt arról, meddig tesztelik a játékvezetők munkáját nagyban megkönnyítő eszközöket. A BBC korábbi értesülése szerint jelenleg kilenc megoldás hatékonyságát vizsgálják.

Legfrissebb hírek

Cseh Sándor: A hajunknál fogva rángattuk ki magunkat

Vízilabda
18 perce

Számos magyar játékvezető kap lehetőséget a nemzetközi porondon a következő hetekben

Bajnokok Ligája
21 perce

Pedro Porro kettőre növelte a spanyolok előnyét

Foci vb 2026
24 perce

Oyarzabal góljával vezetnek a spanyolok Ausztria ellen – videó

Foci vb 2026
45 perce

Bundabotránya miatt az európai sorozatokból is kizárták a cseh Karvinát

Minden más foci
1 órája

Oyarzabal góljával vezetnek a spanyolok

Foci vb 2026
1 órája

Legjobb játékosa után menedzserétől is megvált a Nottingham Forest – hivatalos

Angol labdarúgás
1 órája

Vízilabda: negyeddöntős vereség az U18-as fiú-világbajnokságon

Utánpótlássport
1 órája
Ezek is érdekelhetik