Női labdarúgó-vb: állami kitüntetést kapnak a japán játékosok

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2011.08.02. 11:32
Címkék
Az egyik legmagasabb állami kitüntetésben részesülnek a japán női labdarúgó-válogatott tagjai, akik hatalmas meglepetésre megnyerték júliusban a németországi világbajnokságot. Az együttes tagjai augusztus 18-án egy ünnepség keretében vehetik majd át a Nemzeti Büszkeség-díjat.

A 1977-ben alapított elismerés történetében először fordul elő, hogy egy csapatot jutalmaznak az állami vezetők. Korábban több sportoló is, közük a baseballos Szadaharu O, vagy a sydneyi olimpián aranyérmes maratoni futónő, Takahasi Naoko is megkapta az elismerést.

A japánok a válogatott minden tagjára nemzeti hősként tekintenek, főként azért, mert a márciusi természeti, majd az azt követő atomkatasztrófa után tudtak diadalmaskodni Németországban. Japán a korábbi világbajnokságokon meglehetősen alárendelt szerepet játszott: legjobb helyezése a negyeddöntő volt 1995-ben. Bár az együttes az idei vb előtt a világranglistán a negyedik helyet foglalta el, senki sem számított még az elődöntőbe jutására sem.

Legfrissebb hírek

Bundesliga: a Bayernre is veszélyesek lehetnek a lipcsei pontrúgások

Német labdarúgás
5 perce

„Minden el van rendezve” – Slot már nem foglalkozik Szoboszlai hétvégi hibájával

Angol labdarúgás
9 perce

Jesper Jensen a kultúrát is megváltoztatná az FTC női kézilabdacsapatánál

Kézilabda
16 perce

Eredménytelennek nyilvánították a Fehérvár FC Kft. értékesítésére kiírt pályázatot

Labdarúgó NB II
30 perce

Vogel Soma: Hollandia ellen kötelező győznünk

Vízilabda
1 órája

„Messi annyit kereshetne, amennyit csak akar, ameddig jónak látja” – állítja az Al-Ittihad elnöke

Minden más foci
1 órája

„A bukarestiek ajánlata minden szempontomnak megfelelt” – Faluvégi Dorottya az átigazolásáról

Kézilabda
1 órája

Serie A: Angliából vett kölcsön támadót a Roma; Európa-bajnokot igazolt az Atalanta

Olasz labdarúgás
1 órája
Ezek is érdekelhetik