Hollandia: El-meccset rendeznek a halálos balesetet okozó stadionban

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2011.08.10. 16:02
Címkék
Az Európai Labdarúgó-szövetség, az UEFA hozzájárult, hogy a holland Twente a keddi Bajnokok Ligája-selejtezőn vendégül láthassa a portugál Benficát az enschedei stadionjában, amelynek tetőzete öt hete egy szakaszon leomlott, két ember halálát és többek sérülését okozva.

A helyreállítás nyomán a Twente már szombaton pályára lép hazai pályán, amikor is bajnoki mérkőzésen az AZ Alkmaart fogadja.

A De Grolsch Veste névre hallgató stadionban márciusban láttak hozzá a bővítési-felújítási munkálatokhoz azzal a céllal, hogy 24 ezerről 30 ezer főre növeljék a létesítmény befogadóképességét, új szektorokat emelve a már meglévők fölé.

Legfrissebb hírek

Férfi kézilabda Eb: Magyarország–Lengyelország

Kézilabda
9 perce

Mindhárom magyar váltó elődöntős a rövid pályás gyorskorcsolya Eb-n

Téli sportok
11 perce

Pavlova Maria: Végre megcsináltuk!

Téli sportok
31 perce

Izland 13 góllal verte meg Olaszországot a mieink Eb-csoportjában

Kézilabda
41 perce

Fekete Gergő: Igazából most kezdődik az Európa-bajnokság

Vízilabda
48 perce

Az utolsó negyedben dőlt el, öt góllal győztük le Hollandiát a férfi vízilabda Eb-n

Vízilabda
1 órája

Puskás Jenő: A terem és a magnéziapor illata örökre magával ragadott

Utánpótlássport
1 órája

Felkészülés: ötöt rúgott a DAC a Karcagnak – videó

Minden más foci
1 órája
Ezek is érdekelhetik