Ausztria: kártérítést követel a petárdával megdobott német kapus

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2011.08.19. 14:37
Címkék
Kártérítést követel a Rapid Wien és az Austria Wien labdarúgókluboktól Georg Koch kapus, aki 2009 márciusában azért vonult vissza, mert maradandó egészségkárosodást okozott neki, hogy 2008 augusztusában – a két együttes összecsapásán – az Austria szurkolói megdobták egy petárdával.

A Kurier napilap pénteken azt írta, a német kapus a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) közbenjárásával 912 ezer euróról szóló keresetet nyújtott be a két egyesület ellen. Koch azért követel ennyi pénzt, mert a támadás következtében halláskárosodást szenvedett, és a mai napig egyensúlyproblémákkal küzd. A FIFA megerősítette, hogy a korábban a Rapidban védő Koch benyújtotta kártérítési igényét, a nemzetközi szervezet ugyanakkor további részleteket nem közölt az üggyel kapcsolatban.

Koch pályafutása során élvonalbeli és másodosztályú német csapatokban is szerepelt, de megfordult a holland PSV Eindhovenben, valamint a horvát Dinamo Zagrebben is. Elmondása szerint egészségügyi problémái egyértelműen az Austria drukkereinek petárdás akciójára vezethetőek vissza.

Legfrissebb hírek

A sokoldalú Joao Cancelót dicsőítik a portugálok a budapesti győzelem után – lapszemle

Magyar válogatott
17 perce

Termék és csomagolás – Patai Gergely publicisztikája

Vízilabda
6 órája

Ez van – Malonyai Péter jegyzete

Magyar válogatott
6 órája

Varga duplája is kevés volt, Portugália győzött; Kós Hubert: Bowman is akarja a világcsúcsot kétszáz háton – én is!

E-újság
6 órája

Szerdai sportműsor: pályán a Veszprém a férfi kézi BL-ben

Minden más foci
6 órája

Szoboszlai Dominik mezt cserélt Cristiano Ronaldóval az öltöző előtt – videó

Magyar válogatott
7 órája

Marco Rossi: Nem szabadott volna kockáztatni, elkerülhető gólt kaptunk

Magyar válogatott
7 órája

Roberto Martínez: Cristiano Ronaldo csapatkapitányhoz méltó teljesítményt nyújtott

Magyar válogatott
7 órája
Ezek is érdekelhetik