A FIFA örökre eltiltott három magyar játékvezetőt

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2011.08.10. 18:49
null
A piros lap ezúttal a játékvezetőknek járt, méghozzá örökre – képünk illusztráció
Címkék
Hat bírót, köztük három magyart örökre eltiltott minden futballal kapcsolatos tevékenységtől a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) fegyelmi bizottsága szerdai ülésén.

Lengyel Kolos, Selmeczi Krisztián és Csák János engedély nélkül működött közre február 9-én az észt–bolgár felkészülési mérkőzésen, a törökországi Antalyában. A bundagyanús találkozó 2–2-es döntetlennel zárult, s valamennyi gól 11-esből született.

A FIFA testülete ugyanilyen büntetéssel sújtott három bosnyák bírót, akik ugyanazon a napon a Lettország–Bolívia barátságos mérkőzésen működtek közre szintén Antalyában, s ugyancsak valamennyi gól büntetőből esett a 2–1-es lett siker alkalmával.

A magyar bírói hármas engedélyét a hazai szövetség a történtek után azonnali hatállyal felfüggesztette. Itthon mindhárman a BLSZ égisze alatt a Budapest-bajnokságban és az NB III-ban vezettek mérkőzéseket, azaz nem lettek volna jogosultak A-válogatott meccsen közreműködni.

Június 29-én a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) és a Nemzeti Nyomozó Iroda közös sajtótájékoztatón jelentette be, hogy hét embert őrizetbe vettek a bundabotrány magyarországi vonatkozásában, köztük Lengyel Kolost, Selmeczi Krisztiánt és Csák Jánost. Közülük utóbbi kettő előzetes letartóztatását – a szökés, elrejtőzés és a bizonyítási eljárás megnehezítésének veszélye miatt – a Pesti Központi Kerületi Bíróság október 30-ig meghosszabbította. Lengyel Kolos esetében az előzetes letartóztatást megszüntette a bíróság, és vele szemben lakhelyelhagyási tilalmat rendelt el.

Azzal gyanúsítják őket, hogy egy nemzetközi, távol-keleti központból kiinduló szervezet tagjaiként meccseket igyekeztek befolyásolni annak érdekében, hogy ázsiai kötődésű fogadóirodákban sportfogadásokon jelentős nyereményekre tegyenek szert.

Legfrissebb hírek

Férfi kézilabda Eb: Magyarország–Lengyelország

Kézilabda
7 perce

Mindhárom magyar váltó elődöntős a rövid pályás gyorskorcsolya Eb-n

Téli sportok
10 perce

Pavlova Maria: Végre megcsináltuk!

Téli sportok
30 perce

Izland 13 góllal verte meg Olaszországot a mieink Eb-csoportjában

Kézilabda
40 perce

Fekete Gergő: Igazából most kezdődik az Európa-bajnokság

Vízilabda
47 perce

Az utolsó negyedben dőlt el, öt góllal győztük le Hollandiát a férfi vízilabda Eb-n

Vízilabda
1 órája

Puskás Jenő: A terem és a magnéziapor illata örökre magával ragadott

Utánpótlássport
1 órája

Felkészülés: ötöt rúgott a DAC a Karcagnak – videó

Minden más foci
1 órája
Ezek is érdekelhetik