Női labdarúgó-vb: Japán lesz az Egyesült Államok ellenfele a döntőben

2011.07.13. 22:38
Címkék
Japán lesz az ellenfele az Egyesült Államoknak a németországi női labdarúgó-világbajnokság vasárnapi fináléjában, miután 3–1-re legyőzte Svédországot.

A Németországban zajló női világbajnokság második elődöntőjében Svédország azzal a Japánnal találkozott, amely az előző körben a házigazda németeket búcsúztatta hosszabbítás után. Lehet, hogy a torna végső győzelemre esélyesnek tartott német válogatott kiverése túl nagy önbizalmat adott az ázsiai szigetországnak, mert a 10. percben ajándéklabdát adtak Josefine Öqvistnek, akinek nem volt nehéz dolga betörni a tizenhatoson belülre, majd ballal a kapus mellett a hálóba lőnie a labdát. 0–1 0–1

A japánok becsületére legyen mondva, hogy a kapott gól után összeszedték magukat, és tíz perccel később már 1–1 állt az eredményjelzőn Kavaszumi Nahomi jóvoltából, aki egy bal oldali beadásba ért bele szerencsésen úgy, hogy a labda Hedvig Lindahl kapus lába között talált utat a kapuba.

Már az első félidő vége felé is, de a második játékrész elején egyértelműen Japán vette magához a kezdeményezést, amelynek hamar meg is lett az eredménye. A 60. percben egy beívelt labdára ugyan kimozdult Lindahl, de kiejtette azt, amely így Szava Homare elé került, s ő higgadtan bólintott az üres kapuba. Pár perccel később egy hosszan előreívelt labdára jó ütemben érkezett tisztázni a tizenhatoson kívülre a svéd kapus, de a labda pont az első gólt jegyző Kavaszumit találta meg, aki nem gondolkodott sokat, és 35 méterről egy átvétel után az üres kapuba bombázott. 3–1

A hajrában Svédország nagy erőket mozgósított a bravúr érdekében, de gól már született, így Japán 3–1-re legyőzte Svédországot, és készülhet a korábban a franciákat búcsúztató Egyesült Államok elleni vasárnapi vb-döntőre.

NŐI LABDARÚGÓ-VILÁGBAJNOKSÁG
ELŐDÖNTŐ
Japán–Svédország 3–1
Legfrissebb hírek

Ismét Kőrössy Krisztián a Magyar Síszövetség elnöke

Téli sportok
14 perce

Férfi kosárlabda vb-selejtező - Okorn kapitány keretet hirdetett a júliusi mérkőzésekre

Kosárlabda
24 perce

Roland Garros: Szvitolinával csap össze Bondár Anna; svájci ellenfél vár Udvardy Pannára

Tenisz
24 perce

NB I-es klubok célkeresztjében a Mezőkövesd tinédzsere

Labdarúgó NB II
28 perce

MotoGP: Álex Márquez az Olasz és a Magyar Nagydíjat is kihagyja

Egyéb autó-motor
52 perce

Roland Garros: Sinner és Djokovics külön ágon; megvan Fucsovics és Marozsán ellenfele

Tenisz
59 perce

NB I: Bódog Tamás ígéretet kapott, hogy ütőképes keretet alakíthat ki

Labdarúgó NB I
1 órája

Íjász Európa-bajnokság: kikapott a favorittól a magyar csigás vegyes páros

Egyéb egyéni
1 órája
Ezek is érdekelhetik