Az Internacional tizenegyesekkel győzte le az AC Milant

2011.07.27. 20:26
null
Ibrahimovic, amíg pályán volt, vezérnek bizonyult (Fotó: Reuters)
Címkék
A Münchenben zajló Audi-kupán a brazil Internacional szerezte meg a bronzérmet, miután 2–2-es kilencven percet követően tizenegyespárbajban legyőzte az olasz AC Milant. A találkozón kétszer szereztek vezetést az olaszok, a brazilok kétszer egyenlítetek. A büntetőpárbajban aztán mind a négy Milan-játékos hibázott, így az Internacional futballistái közül háromból elég volt kettőnek betalálnia a kapuba. A kupa döntőjében a házigazda német Bayern München a spanyol Barcelonával találkozik majd.

Már a 3. percben vezetést szerzett a Milan, gyakorlatilag az első támadásából. A jobb oldalon a tizenhatos vonalánál Clarence Seedorf tette vissza kapásból a labdát az oldalvonalról az alapvonal felé sprintelő feladónak, jelesül Robinhónak – a holland nagyon cseles volt, hiszen a középre nézett, de visszafelé tette a kényszerítőt –, a brazil centerezett, a középen jó ütemben érkező Zlatan Ibrahimovic pedig védőjét megelőzve közelről a kapuba pörgetett. Tankönyvbe illő akció, rutinos befejezés. (0–1)

A folytatásban az Internacional erőlködött, a Milan a védekezésre összpontosítva azonban könnyűszerrel hatástalanította a brazil támadásokat, majd kontrába ment át, de mivel azokból a vezetés tudatában hiányzott a kellő koncentráció, nem tudtak nyomást kifejteni az ellenfélre.

A 23. percben a semmiből alakított ki gólveszélyes támadást az Internacional, amit ráadásként góllal is fejezett be. A pontos, jobb szélről laposan a kapu elé belőtt centerezésre Leandro érkezett a legjobb ütemben és két védőt megelőzve spiccelt az ötösről a kiszolgáltatott Christian Abbiati mellett a kapuba. (1–1)

A gól alapjaiban változtatott a mérkőzés összképén: az olaszokat megfogta, a brazilokon pedig lendített, ennek eredményeként pulzáló, de komoly helyzet nélküli percek következtek, egészen a szünetig.

A fordulást követően ismét a Milan tette magát oda nyomatékosabban, mezőnyfölényét Alexandro Pato kapufája tette még hatásosabbá, más kérdés, az ötös sarkáról azért illett volna gólra váltani az önzetlen passzt. Ami nem ment akkor, összejött a 60. percben. A Milan felgyorsított egy támadást, Ibrahimovic ugratta ki a tizenhatos vonalánál a védők közé a leshatárról berobbanó Robinhót, aki az ajtó-ablak ziccerben középre passzolt, az üres kapuval szembe érkező Patónak nem okozott gondot nyolc méterről gólra váltania a lehetőséget. (2–1)

Ismét feladták a leckét az Internacionalnak. Különösen azzal, hogy az első szerzett góllal ellentétben a Milan nem vett vissza, hanem támadásban maradt és csupán Renan kapus bravúrja mentette meg a brazilokat attól, hogy rövid időn belül kétgólos hátrányba kerüljenek.

A 80. percben másodszor is egyenlített a brazil csapat, még az elsőnél is váratlanabbul. Thiago Silva egy távoli lövést blokkolt testtel a saját tizenhatosnál, ám a lecsorgó így lett jó Andrés D'Alessandrónak, aki az erőtlen Mario Yepest a pozícióharcban megverve lőtt bombagólt. (2–2)

A tizenegyespárbaj alatt az este főszereplői – a Bayern München – már kifutottak melegíteni. Az olaszoknál mind a négy rúgójátékos a kapu jobb oldalát választotta, Valoti, Cassano és Pato gyengén helyezett lövését Renan hárította, Oddo a kapufát trafálta telibe. A braziloknál elég volt két értékesített büntető a háromból, a fennmaradó kettőre már nem is volt szükség.

IBRA ZSENIÁLIS GÓLT SARKALT
TIZENEGYESEKKEL NYERT AZ INTER

AUDI-KUPA
A 3. HELYÉRT
INTERNACIONAL (brazil)–AC MILAN (olasz) 2–2 (1–1) – tizenegyesekkel: 2–0
München, Allianz Arena.
INTERNACIONAL: Renan – Kléber (Fabrício, 86.), Dalton, Bolívar – Glaydson, Pereira (Paulo Mior, 67.), Andrezinho (Zé Mario, a szünetben), Nei (Elton, 67.) – Wilson Matías, Gilberto (Roggia, 28.), Leandro D. (D’Alessandro, 67.). Vezetőedző: Osmar Loss.
AC MILAN: Abbiati (Roma, a szünetben) – Antonini (Oddo, 78.), Thiago Silva, Yepes – Zambrotta (De Sciglio, 78.), Seedorf, Ambrosini (Emanueslon, 78.), Gattuso (K-P. Boateng, 66.) – Robinho (Valoti, 66.), Ibrahimovic (Cassano, 66.), Pato. Vezetőedző: Massimiliano Allegri
G: Ibrahimovic 3., Pato 60., ill. Leandro D. 23., D’Alessandro 80.
KÉSŐBB
DÖNTŐ
Bayern München (német)–Barcelona (spanyol)
Legfrissebb hírek

Újoncként nyerte meg története első svájci bajnoki címét az FC Thun

Minden más foci
9 perce

Nem tudta ledolgozni az első félidőben összeszedett hátrányt a St. Pauli

Német labdarúgás
14 perce

Fontos pont Lille-ben, Negóék bennmaradása lassan biztossá válik

Francia labdarúgás
24 perce

Az Ferencvárosé lett a bronzérem a női kézilabda Magyar Kupában

Kézilabda
28 perce

Női vízilabda-világkupa: kikapott a spanyoloktól a magyar válogatott

Vízilabda
37 perce

Tóth Alex nélkül is simán nyert a Bournemouth a Crystal Palace ellen

Angol labdarúgás
41 perce

Továbbra sem megy a gólszerzés a Milannak, ki is kapott a Sassuolótól

Olasz labdarúgás
45 perce

Kerékpár: Pogacar negyedszer is győzött, elvitte az összetetett is a Romandiai körversenyen

Kerékpár
47 perce
Ezek is érdekelhetik