Argentína: Libertadores-kupa-győztes edző az új kapitány

Vágólapra másolva!
2011.07.29. 09:17
null
Alejandro Sabella a válogatott élén Venezuela élén mutatkozhat be (Fotó: Action Images)
Címkék
Az Argentin Labdarúgó-szövetség (AFA) Alejandro Sabellát nevezte ki a válogatott új szövetségi kapitányának. Ahogy arról korábban már beszámoltunk, elődjének, Sergio Batistának a gyenge Copa América-szereplés miatt kellett távoznia.

 

Az 56 éves Sabella korábban négyszer volt tagja az albicelestének, középpályásként játszott többek között a River Plate-ben, a Sheffield Unitedben, a Leedsben és az Estudiantesben is.

Az argentin válogatott előtt épp ez utóbbi klubnál töltött be vezetőedzői tisztséget (2009-től), ahol eddigi legjobb eredményeként mindjárt Libertadores-kupát nyert, valamint a 2010-es Aperturában is az élen zárt.

Sabellát augusztus elején mutatják be, és első mérkőzése az argentin válogatott élén egy ázsiai túra keretében Venezuela ellen lesz szeptember 2-án – majd 6-án Nigériával is összecsapnak Messiék.

Sabella szerződése három évre, a 2014-es brazíliai világbajnokság végéig szól.

Legfrissebb hírek

Csütörtöki sportműsor: Örményországban lép pályára a magyar válogatott

Minden más foci
36 perce

Győzzünk, hogy ne kelljen számolgatni!; Nadir Benbuali: A Győr a legjobb magyar csapat

E-újság
54 perce

Megszakadt a Zalgiris Kaunas jó sorozata, simán nyert az Olympiakosz a férfi kosár Euroligában

Kosárlabda
1 órája

Zverev a sima vereséget elkerülte, de így is Sinner nyerte kettejük csatáját az ATP-világbajnokságon

Tenisz
1 órája

Szétlövéses sikerrel mutatkozott be Ted Dent a Volán kispadján

Jégkorong
1 órája

Az FTC 41 gólos meccsen szerezte meg harmadik győzelmét a férfi vízilabda BL-ben

Vízilabda
2 órája

Európai kézilabdaligák: Albek Anna hét gólt lőtt

Kézilabda
2 órája

Ezüst, piros, fekete – bemutatót tartott az Audi F1-es csapata

F1
2 órája
Ezek is érdekelhetik