FIFA: Domingo is a Bölcsek Tanácsában javítana a szervezet imázsán

2011.06.07. 16:24
Címkék
A FIFA Henry Kissinger után Placido Domingóhoz fordult annak érdekében, hogy visszaszerezze a szervezet tekintélyét. A Joseph Blatter felkérésére összeállt – ahogy a svájci elnök nevezi – Bölcsek Tanácsát az egykori amerikai államtitkár és a spanyol tenor mellett Johan Cruyff, a hollandok legendás labdarúgója alkotja.

„Ezek az urak inkább tanácsadók, kiemelkedő tulajdonságuk alapján a Bölcsek Tanácsának nevezném őket. Placido Domingo örömmel elfogadta a felkérést, ahogy Kissinger úr is. Bölcsességüket kihasználva szeretnénk javítani a FIFA imázsán" – mondta Blatter a CNN tévétársaságnak.

A szervezet elnökválasztását megelőzően korrupciós vádak érték Blatter egyetlen kihívóját, a katari Mohamed bin Hammamot, aki a voksolás előtt visszalépett, a nemzetközi sajtó pedig negatív visszhanggal fogadta, hogy a szintén megvádolt, ám a FIFA etikai bizottsága által tisztázott Blatter simán megnyerte a választást, amelyen nem is volt ellenfele.

Blatter közölte: új bizottságot állít fel a FIFA, amelynek feladata, hogy megvizsgálja, milyen körülmények között nyerte el Katar a 2022-es vb megrendezésének jogát.

Legfrissebb hírek

NB I: Vasas FC–Ferencvárosi TC

Labdarúgó NB I
6 perce

Vámos Petra öt gólt dobott, a Metz legyőzte az Odensét a női kézilabda BL-ben

Kézilabda
7 perce

Ez nagyon sima volt: 14 góllal nyertünk Koszovóban

Kézilabda
7 perce

Debreceni öröm, újpesti bánat – képgaléria a DVSC–Újpest meccsről

Labdarúgó NB I
20 perce

Alcaraz nyerte meg a párizsi mestertornát – két szettben győzött Shelton ellen

Tenisz
28 perce

Két gól a szünet körül és egy piros lap a Szpari és az ETO meccsén – képgaléria

Labdarúgó NB I
41 perce

Ifjúsági olimpia: a rúdugró Zsombor Csenge Zsuzsanna ezüstérmes

Atlétika
42 perce

Idegenben sem jelentett problémát a Betisnek az Elche legyőzése

Spanyol labdarúgás
43 perce