Bölöni László veszi át a PAOK irányítását - hivatalos

2011.06.08. 20:44
null
Bölöni Görögországban vállal munkát (Fotó: Action Images)
Címkék
A Nemzeti Sport információi szerint Bölöni László megegyezett a PAOK Szalonikivel, így a szakember veszi át a görög csapat irányítását – ezt a klub hivatalos honlapja is megerősítette. A szakember kétéves szerződést kötött a klubbal.

Bölöni az elmúlt idény után távozott a francia élvonalból kieső Lenstől, a szakember azonban nem maradt sokáig munka nélkül, ugyanis szóban megegyezett a PAOK-kal. A hivatalos bejelentésre holnapig várni kell, a részletek azonban már ismertek.

Bölöni kétéves szerződést kötött az előző bajnokságban bronzérmes klubbal, amelynél információink szerint évi 500 ezer euró lesz a fizetése.

Korábban már megírtuk, hogy Bölöni Párizsban találkozott a szaloniki klub vezetőivel, akikkel hét órán át tárgyalt. A görögök már akkor megírták, hogy Bölöni kész elfogadni az ajánlatukat, de később a Steaua megpróbált bekavarni az üzletbe.

A Steaua első embere, a hírhedt „edzőfogyasztó" Gigi Becali havi 50 ezer eurót kínált Bölöninek, valamint egymillió eurós bónuszt, ha sikerül a bukaresti csapatot bejuttatnia a Bajnokok Ligájába. Bölöni azonban a görögök ajánlatát fogadja el.

A szakember új csapatával az Erópa-ligában (is) bizonyíthat a következő szezonban.

Legfrissebb hírek

Elképesztő, Curacao egyenlített!

Foci vb 2026
8 perce

Többpróba-ob: Szűcs Szabina Európa-bajnoki szinttel nyerte a hétpróbát

Atlétika
14 perce

Nmecha máris megszerezte a vezetést a németeknek – videó

Foci vb 2026
21 perce

Elkezdődött a Németország–Curacao meccs az E-csoportban

Foci vb 2026
32 perce

Foci vb 2026: Németország–Curacao 1–1

Foci vb 2026
42 perce

Neuer különleges mérföldköve

Foci vb 2026
54 perce

„Ennek még nincs vége, az biztos!” – Hamilton még nem mondott le a bajnoki reményekről

F1
1 órája

Francia játékvezető kapta az angol–horvát rangadót

Foci vb 2026
1 órája
Ezek is érdekelhetik