Boca Juniors: az elnök a Real középpályását ígérte meg edzőjének

2011.06.08. 11:53
Címkék
Az argentin Fernando Gago a Boca Juniors labdarúgócsapatának látószögébe került, sőt, a vezetőedző, Julio César Falcioni nyilatkozata szerint a klub elnöke ígéretet tett a szerződtetésre.

„Az elnök azt mondta, hogy lehetőségünk van Gago szerződtetésére. Nekem mindenesetre tetszik az ötlet” – nyilatkozta Julio César Falcioni.

A 26 éves Gago 2007-ben éppen a Bocától került a Primera Divisiónba. A Real Madridban januárban debütált, amelyben két és fél idényen át stabil kezdőnek számított. Az elmúlt két évadban viszont sorozatos sérülések hátráltatták, a 2010–2011-es szezonban összesen hét mérkőzésen – négy bajnokin és három spanyol Király-kupa-találkozón – kapott lehetőséget.

Legfrissebb hírek

MotoGP: Bezzecchi nyert Katarban, Márquez közel a címvédéshez

Egyéb autó-motor
8 perce

A San Siro után az Illovszky Stadionban vendégszerepel a Ferencváros

Labdarúgó NB I
15 perce

Vámos Petra öt gólt dobott, a Metz legyőzte az Odensét a női kézilabda BL-ben

Kézilabda
17 perce

Ez nagyon sima volt: 14 góllal nyertünk Koszovóban

Kézilabda
17 perce

Debreceni öröm, újpesti bánat – képgaléria a DVSC–Újpest meccsről

Labdarúgó NB I
30 perce

Alcaraz nyerte meg a párizsi mestertornát – két szettben győzött Shelton ellen

Tenisz
38 perce

Két gól a szünet körül és egy piros lap a Szpari és az ETO meccsén – képgaléria

Labdarúgó NB I
51 perce

Ifjúsági olimpia: a rúdugró Zsombor Csenge Zsuzsanna ezüstérmes

Atlétika
52 perce