FIFA: Joseph Blatterre is terjesszék ki a vizsgálatot - Bin Hammam

MTI MTIMTI MTI
2011.05.26. 23:26
Címkék
Mohamed Bin Hammam, a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) elnökjelöltje azt szeretné, hogy a megvesztegetés vádjával ellene indított vizsgálatot terjesszék ki riválisára, a FIFA jelenlegi vezetőjére, Joseph Blatterre is.

A katari sportvezető hozzátette, semmi szabályba ütköző dolgot nem tett, így nyugodtan várja a vasárnapi meghallgatást a szervezet etikai bizottsága előtt.

Bin Hammam május 10-11-én a karibi térség futballvezetőivel, köztük Jack Warnerrel, az Észak- és Közép-Amerikát, valamint a karibi térséget tömörítő konföderáció (CONCACAF) elnökével találkozott, a vizsgálat pedig azt hivatott eldönteni, hogy a katari elnökjelölt szavazatokért cserébe megvesztegetett-e valakit. A CONCACAF eddig nem hozta nyilvánosságra, hogy 35 voksával Blattert vagy Bin Hammamot támogatja majd a jövő hét szerdai elnökválasztáson.

Bin Hammam és a trinidadi Warner mellett másik két hivatalnoknak is meg kell jelennie a FIFA etikai bizottsága előtt vasárnap, mindössze három nappal a zürichi elnökválasztás előtt, amelyen Bin Hammam az egyetlen kihívója a jelenleg regnáló Joseph Blatternek.

Legfrissebb hírek

Sztefan Dodics: Hihetetlen meccs volt, de jövő héten még nehezebb lesz!

Kézilabda
21 perce

Világbajnok párbajtőrvívó is tagja lesz az új Országgyűlésnek

Egyéb egyéni
40 perce

Folytatta jó sorozatát a Budai Farkasok, legyőzte a Csurgót a férfi kézilabda NB I-ben

Kézilabda
40 perce

El-elődöntő: Nottingham Forest–Aston Villa

Európa-liga
42 perce

Az Újpest bejelentette, hogy minden jegy elkelt a Ferencváros elleni derbire

Labdarúgó NB I
58 perce

A Veszprém heroikus küzdelemben egygólos előnyt szerzett a Füchse Berlin ellen

Kézilabda
1 órája

Férfi vízilabda ob I: az UVSE magabiztos első negyedével megállította a Miskolcot

Vízilabda
1 órája

Történelmi bajnoki címet szerzett a korábbi DVTK-edző

Minden más foci
1 órája
Ezek is érdekelhetik