Brazília: a vb és az olimpia rendezését nem érintik a megszorítások

MTI MTIMTI MTI
2011.02.10. 19:24
Címkék
Brazíliában dollárban számolva 30 milliárdos megszorítást vezet be a kormány az infláció letörése és az állami túlköltekezés miatt gyengülő befektetői bizalom megerősítése céljából. Ugyanakkor a szociális programok forrásait nem csökkentik, és az eredeti menetrend szerint folytatják a 2014-es labdarúgó világbajnokság és a 2016-os olimpia előkészületeit – jelentette be Guido Mantega pénzügyminiszter helyi idő szerint szerdán.

A 2011-es költségvetési kiadásokat 50 milliárd reállal csökkenti a brazil vezetés. A hazai össztermék (GDP) 1.23 százalékát kitevő megszorítás az államháztartás szinte valamennyi területét érinti.

Leállítják a pénzügyi világválság hatásainak ellensúlyozását célzó valamennyi gazdaságösztönző programot, így megszűnnek egyebek között az autóvásárlási kedvezmények. Az államigazgatást sem hagyják ki, például ötven százalékkal csökkentik a minisztériumokban az utazási keretet és a kiküldetési napidíjakat – mondta a pénzügyminiszter.

A közel 200 millió lakosú Brazília a négy legnagyobb feltörekvő gazdaság egyike Kína, India és Oroszország mellett. A GDP tavaly 7.5 százalékkal, két évtizede nem tapasztalt mértékben nőtt, részben a választásokkal összefüggő állami költekezés következtében.

Luiz Inacio Lula da Silva elnökségének öröksége így a gazdasági fellendülés mellett az elszabaduló infláció és az emelkedő jegybanki alapkamat is, a gondok kezelése pedig az új elnök, Dilma Rousseff próbatétele. Az alapkamat 11.25 százalék, az infláció pedig 5.99 százalék, jóval meghaladva a kormányzat 4.5 százalékos célját.

Megfigyelők felhívják a figyelmet, hogy a megszorítás következetes végrehajtása korántsem garantált, hiszen a pénzügyminisztériumban nem történt váltás, éppen Guido Mantega – a régi-új miniszter – alatt szaladtak el a kiadások, így aztán tavaly nem sikerült tartani a hiánycélt, annak ellenére, hogy a minisztérium a legtöbb elemző szerint kreatívnak nevezhető könyvelési eljárásokat alkalmazott.

Legfrissebb hírek

Londonban a dicső múlt találkozik a jövő csapatával – kezdődik az asztalitenisz-vb

Egyéb egyéni
8 perce

Morientesnél Raúl lenne a Real Madrid edzője, Valdano ötből három jelöltet kizárt

Spanyol labdarúgás
26 perce

Nagyon szoros versenyben Cooper Flagg lett az év újonca az NBA-ben – videó

Amerikai sportok
32 perce

Birkózás: Bácsi Péter szerint nem hangzik rosszul az eredménysorunk

Birkózás
1 órája

Pogacar és Valter először kalandozik Nyugat-Svájcban

Kerékpár
1 órája

Pécsi Ármin is utazhat Manchesterbe a Liverpoollal

Angol labdarúgás
1 órája

Labdarúgás: négy gólt szereztek a fiatalok az NB I 31. fordulójában

Utánpótlássport
1 órája

Három-három FTC- és Nyíregyháza-játékos a 31. forduló NS-válogatottjában, a Szpari adja a hétvége emberét is

Labdarúgó NB I
1 órája
Ezek is érdekelhetik