Bundaügy: százezer eurót kínáltak a debreceni játékosoknak

2010.06.01. 09:53
Címkék
Német források szerint ismeretlenek példátlan nagyságú összeget szántak a Debrecen– Fiorentina BL-mérkőzés eredményének manipulálására. A német közszolgálati csatorna, az ARD Fakt (Tények) című műsora szerint egyesek csaknem százezer eurót (azaz mintegy huszonhétmillió forintot) kínáltak egy debreceni játékosnak – a feltételezések alapján Vukasin Polekszicsnek –, hogy gondoskodjon az eredmény „kedvező” alakulásáról.

Hogy a befektetés pontosan milyen végeredmény nyomán sokszorozódott volna meg, a németek sem tudják, ám határozottan állítják, hogy az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) fegyelmi bizottsága éppen a 4–3-as olasz győzelemmel végződő tavaly októberi összecsapás kapcsán vizsgálódik.

Mint arról már beszámoltunk, Budapesten nyolc debreceni labdarúgót – Bodnár Lászlót, Czvitkovics Pétert, Laczkó Zsoltot, Mészáros Norbertet, Djordje Panticsot, Vukasin Polekszicset, Szélesi Zoltánt, valamint Varga Józsefet – már meghallgattak az UEFA munkatársai. Ezt erősítette meg – az UEFA-tól származó híresztelésekre hivatkozva – a belga Nieuwsblad napilap is.

A Debrecen közben egy, a játékosok védelmében megfogalmazott kommüniké közreadására készül, ugyanakkor a labdarúgók számára nyilatkozatstopot rendelt el. Az ügy az NNI előtt sem ismeretlen, és az irodától kiszivárgott hírek megerősítik az UEFA vizsgálódásának tényét, tehát Budapesten is tudnak a mérkőzés előtti százezer eurós ajánlatról – és arról is, hogy ki volt a „címzett". A rendőrök most azt kutatják, megvalósult-e a vesztegetés. Meg nem erősített információ szerint „csak" kísérlet történt. Akár így, akár úgy, a nyomozás folytatódik.

Legfrissebb hírek

Hétfői sportműsor: pályán az Arsenal; folytatódik a jégkorong-vb

Ökölvívás
5 órája

Győrben a bajnoki trófea!; Liu Shaolin: A jégen vagyok otthon…

E-újság
5 órája

A jövő Győrben épül – Moncz Attila publicisztikája

Labdarúgó NB I
6 órája

Hajrá ott és itt – Malonyai Péter jegyzete

Kézilabda
6 órája

Ligue 1: kikapott a városi vetélytárstól a PSG, Dembélé megsérült

Francia labdarúgás
6 órája

Raphinha vezérletével a Betis ellen is megőrizte hibátlan hazai mérlegét a Barcelona

Spanyol labdarúgás
6 órája

Jamie Vardy góljával nyert a Cremonese, de a Lecce 96. perces győztes gólja miatt a kiesőzónában maradt

Olasz labdarúgás
6 órája

Megvédte a címét a Perugia a férfi röplabda BL-ben

Röplabda
7 órája
Ezek is érdekelhetik