HOLLANDIA–JAPÁN Hollandia bemutatkozó mérkőzésén, Dánia ellen az első félidőben még akadozott a gépezet, de végül 2–0-s sikert könyvelhetett el az oranje, amellyel fontos három ponthoz jutott a továbbjutás szempontjából is. Japán is nyert, méghozzá Honda Keiszuke góljával 1–0-ra Kamerun ellenében, így könnyen lehet, hogy a csoport első helyéről is dönt a hétvégi találkozó.
Michel Vorm, a holland csapat cserekapusa a hét elején hazautazott, hogy meglátogassa újszülött fiát, Jaivyt, de csütörtökön már vissza is tért Dél-Afrikába. Arjen Robben kedden a magyar csapat elleni fellépést követően először edzett együtt a társakkal, a Bayern München szélsője számára a héten azonban még egyéni edzéstervet írtak elő az orvosok, így Bert van Marwijk Japán ellen valószínűleg még nem kockáztatja meg a játékát kezdőként.
Honda a japánok összecsapása után elmondta, hogy az elmúlt időszakban – a felkészülési mérkőzések sikertelensége miatt – nem volt jó a hangulat a csapat háza táján, de ez most biztosan megváltozott. Az oranje ellen viszont alighanem még így is kevés kehet a kameruniak ellen mutatott játék a távol-keletieknek. A történelem mindenesetre a hollandok mellett szól: a két válogatott az előző év szeptemberében játszott egymással először története során, akkor Enschedében Van Marwijk csapata 3–0-s győzelmet aratott.
KAMERUN–DÁNIA Kamerun elmaradt a várakozástól, így a Japán elleni 0–1 után gyakorlatilag ki-ki meccset vívhat az „életben maradásért" Dániával. Paul Le Guen, az afrikaiak szövetségi kapitánya több meglepőt is húzott az első mérkőzésen: a hosszú ideje első számú kapusnak számító Idriss Kaméni helyére Souleymanou Hamidout, a Kayserisport kapuvédőjét állította a gólvonal elé, és a veterán Geremi mellett a két Song, a korábbi csapatkapitány, Rigobert és az arsenalos Alexandre sem kezdett. Ugyan az afrikaiak nem játszottak alárendelt szerepet és nem a fenti taktikai okok miatt szenvedtek vereséget, de egy újabb kudarc végleg megpecsételheti sorsukat, különösen, hogy az utolsó fordulóban Hollandia lesz az ellenfelük.
A dánok szintén vereséget szenvedtek az első körben, ráadásul balszerencsés módon, öngóllal juttatták vezetéshez a hollandokat, s a folytatásban nem tudtak támadólag fellépni (0–2). Az is igaz, hogy Nicklas Bendtner, Morten Olsen csapatának legveszélyesebb támadója az utolsó fél órában már nem volt a pályán, mert sérülése miatt csak 60 percet bírt, Kamerun ellen azonban valószínűleg már végigjátszhatja a találkozót, így esélyeik is jobbnak tűnnek.
SZLOVÁKIA–PARAGUAY Mindkét együttes döntetlent játszott az első fordulóban, ám az egy pontnak más-más volt a megítélése a két országban, míg Szlovákiában egyértelműen negatívan, addig Paraguayban pozitívan értékelték az egy pont megszerzését, így izgalmas mérkőzésre van kilátás a két válogatott első találkozása alkalmából.
Az abszolút újonc Szlovákia nem tudta megőrizni előnyét Új-Zéland ellen, és a 93. percben kapott gól miatt 1–1) a szlovák média meglehetősen hevesen reagált, volt olyan lap, amely szégyenletesnek nevezte az eredményt, de állítólag az öltözőben is gyászos volt a hangulat a találkozó után. Paraguay ellen – ha meg akarja őrizni továbbjutási esélyét – kötelező a győzelem északi szomszédunk számára, valószínűleg Vladimír Weiss kapitány is vállalja a kockázatot, és ismét a kétcsatáros felállásnak szavaz bizalmat.
Paraguay szintén 1–1-re végzett az első körben, de a pontszerzésnek teljesen más volt a megítélése, mint Szlovákiában, hiszen mégiscsak a világbajnok Olaszország volt az ellenfél. A dél-amerikaiaknál elsősorban támadóposzton vannak kérdések, de úgy tűnik, hogy Gerardo Martino szövetségi kapitány egyelőre jobban bízik a dortmundi Lucas Barrios, Nelson Valdez kettősben, mint a rutinosnak számító Roque Santa Cruzban. |
A SPORTINGBET.HU ELEMZÉSE
HOLLANDIA–JAPÁN
E-csoport, 2. forduló
Durban; szombat, 13.30
Az E-csoportban rangadóvá lépett elő ez a találkozó, miután az első fordulóban mindkét fél megnyerte a maga meccsét. Kettejük közül Hollandia győzelme nem számított meglepetésnek, de jegyezzük meg, hogy a vártnál nehézkesebb volt a Dánia elleni 2–0-s siker. Japán győzelme viszont sokunkat meglepett, már csak azért is, mert többet vártunk a hazájához közelebb szereplő Kameruntól.
A japánok zárt játékát azonban nem tudták áttörni Eto'óék, és a kameruniak egyetlen nagy védelmi hibáját kíméletlenül megbüntette az európai klubszinten is klasszisnak számító Keisuke Honda.
Kérdés, hogy ezzel a zárt játékkal mire mennek a szamurájok egy olyan holland csapat ellen, amely, ha nem is könnyen, de egy komolyabbnak mondható dán pajzsot is áttört néhány nappal ezelőtt.
A japánok vélhetően előzetesen sem számoltak pontszerzéssel ezen a találkozón, a továbbjutáshoz szükséges pontokat a másik két meccsen kell megszerezniük. Így aztán Hollandia ellen a legfőbb céljuk, hogy elkerüljenek egy nagyobb különbségű vereséget.
Kilenc hónappal ezelőtt 3–0-ra kaptak ki felkészülési meccsen a hollandiai Enschedében – ha most ennél kisebb veréssel ússzák meg, már sikerként könyvelhetik el. Vincze Ottó szerint hasonló eredmény születik, az oranje két-három góllal nyer.
KAMERUN–DÁNIA
E-csoport, 2. forduló
Pretoria; szombat, 20.30
Az E-csoport „alsóházi rangadóján" az életben maradás a tét, miután mindkét csapat vereséggel mutatkozott be. A Kamerun ellen szűk favorit Dánia számára azonban emészthetőbb volt a kudarc, abban a tudatban, hogy legalább letudták a csoportfavorit hollandokat. Ők úgy számolnak, hogy ha megverik az afrikai csapatot, akkor utána szintén viszonylag könnyen nyerhető meccs jut az utolsó fordulóra, Japán ellen.
Nem úgy, mint Kamerunnak, amelyre Hollandia vár a harmadik körben. Ők viszont abban bízhatnak, hogy az oranje számára már nem bír majd akkora jelentőséggel az a meccs. Halvány remény, maradjunk annyiban...
Samuel Eto'óék csak igazolták a táborukból kiszivárgó, széthúzásról szóló híreket az elképzelés nélküli támadójátékkal, melyet Japán ellen mutattak be. Most egy olyan dán csapatot kellene feltörniük, amely a találkozó nagy részében fel tudta tartani még a holland támadógépezetet is, méghozzá úgy, hogy a sérüléséből meglepően hamar felépülő, és meglepően hasznosan játszó Nicklas Bendtner révén egyszer-egyszer az ellenfél kapujáig is eljutottak.
Ha a csapatok az első körhöz hasonló felfogásban lépnek pályára, akkor a dánok akár könnyen is legyűrhetik a csalódást keltő kameruniakat – mondhatni meglepő, hogy ennyire szorosak a szorzók. Vincze Ottó azonban hasonló véleményen van, és kiélezett, egygólos meccsen várja a dánok győzelmét.
SZLOVÁKIA–PARAGUAY
F-csoport, 2. forduló
Bloemfontein; vasárnap, 13.30
Az első forduló előtt sokan vélték úgy, hogy az F-csoportban egyértelműen kiemelkednek a világbajnok olaszok, és biztos kiesők az inkább a rögbihez értő új-zélandiak, így a második hely Szlovákia és Paraguay között dőlhet el. Az első forduló eredményei azonban jól feldúlták ezt az elképzelést, a két döntetlen után még bármi lehet.
Annyi biztos viszont, hogy Paraguay ázsiója emelkedett a világbajnok elleni iksz után, míg a szlovákoké csökkent, miután a lefújás előtti pillanatokban hagyták kiegyenlíteni a „kiviket". Ennek megfelelően a dél-amerikai csapat a mérkőzés esélyese. Szlovákiának azonban jobban kellenek a pontok, hiszen rájuk még csak ezután várnak az olaszok, míg Paraguay három ponttal számol majd Új-Zéland ellen.
Vincze Ottó szerint a szlovákok győzelmi kényszere is csak kevésgólos döntetlent eredményez – egy újabb 1–1 hatszoros kifizetéssel járna.
KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!