Női labdarúgás: az MTK a Fradit legyőzve megnyerte a Magyar Kupát

2010.04.28. 17:01
Címkék
Az MTK női labdarúgócsapata nyerte meg a Magyar Kupát, miután a kecskeméti fináléban legyőzte a Ferencváros együttesét.

A Ferencváros a Győri Dózsát legyőzve jutott az elődöntőbe. Hevesi Tamás csapatának nem sikerült jól a tavasz, a bajnokságban sorra vereséget szenvedtek, egyedül a Magyar Kupában értek el sikert a döntőbe jutással.

A Turtóczky Sándor által irányított MTK ezzel szemben vezeti a bajnokságot, és esélyeshez méltóan a Magyar Kupa döntőjében sem vallott kudarcot.

A kék-fehérek még az első félidőben vezetést szereztek Vágó Fanny góljával, majd 69. percben büntetőből ismét ő volt eredményes, így az MTK 2–0-ra győzött a magyar női labdarúgás történetének első televízió által élőben közvetített mérkőzésén, s elhódította a Magyar Kupát.

"Kiélezett hangulatú mérkőzésen jól játszottak a lányok és megérdemelten nyerték meg a mérkőzést. A labdabirtoklási arány nagy különbséget mutatott a javunkra, ez alapján is jogos volt a sikerünk.Sokáig nem lehettünk nyugodtak, hiszen az 1-0 mindig kicsit veszélyes eredmény, de a második találat végleg eldöntötte a találkozót. Sokat dolgoztunk azért, hogy miénk legyen a kupa" - nyilatkozta Turtóczky Sándor, az MTK vezetőedzője.

NŐI MAGYAR KUPA
DÖNTŐ
MTK–Ferencváros 2–0 (Vágó 34., 69. – 11-esből)

 

Legfrissebb hírek

Major Veronika negyedik a légpisztolyosok versenyében a sportlövő-vk-n

Egyéb egyéni
11 perce

NB II: Budafoki MTE–Mezőkövesd Zsóry FC

Labdarúgó NB II
23 perce

NB II: a 25. forduló mérkőzései – ÉLŐ eredménykövető!

Labdarúgó NB II
28 perce

NB II: BVSC-Zugló–Szeged-Csanád GA

Labdarúgó NB II
30 perce

NB II: Szentlőrinc–Vasas

Labdarúgó NB II
33 perce

Nem ment az Arsenalnak, a listavezető otthon kapott ki a Bournemouthtól

Angol labdarúgás
54 perce

NB I: Kazincbarcika–Újpest

Labdarúgó NB I
1 órája

Labdarúgás: győzött az U16-os válogatott Luxemburg ellen

Utánpótlássport
1 órája
Ezek is érdekelhetik