Futsal: a brazilok elleni meccsekkel is készülnek a mieink a hazai Eb-re

2009.11.10. 17:34
Címkék
Futsal válogatottunk gőzerővel készül a hazai rendezésű Európa-bajnokságra, amelynek január 19. és 30. között a debreceni Főnix Csarnok és a budapesti Papp László Sportaréna ad otthont.

Kozma Mihály csapata november 12-én Brazíliába utazik, ahol két felkészülési mérkőzést játszik a világbajnokkal, decemberben Líbiát látja vendégül, az Eb-főpróbát pedig egy héttel a torna kezdete előtt Finnország ellenében tartja.

Nemzeti együttesünk november 15-én Montes Clarosban, 16-én pedig Camtinasban lép parkettre a brazilok ellen. A csapat a tervek szerint december 15-én és 16-án Líbiát fogadja, a Finnország elleni meccsekre pedig január 12-én és 13-án kerül majd sor.

„A legutóbbi, a görögök elleni találkozókon a támadásokat gyakoroltuk, a brazilok ellen a védekezést fogjuk majd - nyilatkozta Kozma Mihály. - A magyar és a brazil csapat között hagyományosan jó a viszony, a túra nekünk semmibe sem kerül majd, minden költségünket a dél-amerikaiak állják. Decemberben Afrika bajnokát, Líbiát látjuk vendégül Magyarországon, majd három-négy napos összetartásokat szervezünk a keret tagjainak. Az Európa-bajnoki főpróbát a finnek ellen tartjuk majd, január elején."

Legfrissebb hírek

Niels Zonneveld hazai sikerével zárult a darts European Tour

Egyéb egyéni
1 órája

Hétfői sportműsor: DVTK–Kazincbarcika az NB II-ben

Minden más foci
1 órája

Biztos jó, ha feljutunk az A-ligába?; Tóth Milán sírni tudott volna a sérülése után

E-újság
1 órája

Élet a bőrlabdák mentén – Pucz Péter publicisztikája

Labdarúgó NB II
1 órája

Nyert és vezet a Lyon; négy 11-es és hét gól Párizsban; szigorú biztonsági intézkedések mellett kiütéses OM-siker

Francia labdarúgás
1 órája

NFL: a Cleveland a Baltimore, a Tennessee az Indianapolis ellen fordított és nyert

Amerikai sportok
2 órája

Gyönyörű gólokkal nyert a Real Madrid a Sevilla ellen

Spanyol labdarúgás
2 órája

Hatékonyság csúcsra járatva: Torinóban is nyert a Lazio

Olasz labdarúgás
2 órája