Peru: két hét után három hónapos eltiltás a világbajnoknak

2009.04.30. 20:24
Címkék
Csupán két hete vette át a perui labdarúgó-bajnokság élvonalában szereplő Cienciano del Cusco irányítását Marcelo Trobbiani, s új csapata máris három hónapra nélkülözni kényszerül őt.
Az argentin trénert a helyi futballszövetség fegyelmi testülete tiltotta el, mert a Juan Aurich elleni, vasárnapi mérkőzésen (1–1) rátámadt a negyedik játékvezetőre. A tartalék bírót a pálya szélén tartózkodó rendfenntartók védték meg.Az edző a találkozó játékvezetőjének jelentése szerint arról próbálta a tolerálhatónál vehemensebben meggyőzni a közelében lévő tartalék bírót, hogy kollégájának szabadrúgást kellett volna ítélnie az egyik esetnél.Az 54 éves Trobbiani a közelmúltban olyan szerződést kötött, amely az eredmények ismeretében megújítható. Bizonyításra csak július után lesz lehetősége.Trobbiani tagja volt az 1986-ban világbajnokságot nyerő argentin válogatottnak, igaz, mindössze két perc játéklehetőséget kapott a tornán, a németek elleni döntő végén cserélte be őt Carlos Bilardo, és csak egyszer ért labdába, amikor sarokkal passzolt a társához.
Legfrissebb hírek

El: a Fener is várhat a Fradira, ha sikerül kiejteni a Twentét

Európa-liga
11 perce

Nico Williams az édesanyjának adta az aranyérmet – videó

Foci vb 2026
37 perce

BL: a Lyon vár a két magyar játékost foglalkoztató prágaiakra

Bajnokok Ligája
39 perce

„Senki sem gondolta, hogy Belgium világbajnoki favoritként érkezik”

Foci vb 2026
1 órája

A futballintelligencia döntő tényező a legmagasabb szinten – interjú Rudy Nuyens futballszakíróval

Foci vb 2026
1 órája

Robbie Williams megvédte Tuchelt

Foci vb 2026
1 órája

Jól halad Végh Richárd Eb-bronzérmes birkózó bokaműtét utáni rehabilitációja

Birkózás
1 órája

ETO: folyamatban van az újabb gambiai légiós szerződtetése

Labdarúgó NB I
1 órája