Vb-2010: az idegengyűlölet ellenére bizakodnak a szervezők

2008.05.20. 19:39
Címkék
A 2010-es dél-afrikai világbajnokság szervezői bíznak benne, hogy az idegengyűlöletből fakadó támadások - melyek csak az elmúlt napokban húsz halálos áldozattal jártak - nem tántorítják el a majdani futballturistákat.
Johannesburgban és környékén a környező országokból, a jobb megélhetés reményében letelepedett bevándorlók közül már húszan vesztették életüket, némelyiküket élve gyújtották fel a tettesek. Az incidensekben mintegy százan megsebesültek, és közel ezer embert elűztek az otthonából. A bevándorlókat - akik közül a legtöbben, hárommillióan zimbabweiek - azért érik támadások, mert a szegényebb településeken azzal vádolják őket, hogy elveszik a munkát a helyiektől, és bűncselekményeket követnek el. "Valamennyien elítéljük ezeket az atrocitásokat, melyeket elégedetlen emberek követtek el. Politikusaink hasonló állásponton vannak, és a világ látni fogja, hogy nem tűrjük ezt a viselkedést" - jelentette ki Danny Jordaan, a szervezőbizottság vezetője. Joseph Blatter, a nemzetközi szövetség elnöke egyelőre nem foglalt állást az ügyben. (MTI)
Legfrissebb hírek

Clément Turpin európai társrekorder lesz a Kolumbia–Ghánán

Foci vb 2026
15 perce

Érik a szenzáció, 1–0-ra vezet Kongó a szünetben!

Foci vb 2026
15 perce

Futballkedvelő operasztár – Hosszú Kávé Lukács Gyöngyivel

Képes Sport
23 perce

A Bayern Münchennél folytatja a marokkóiak vb-hőse – hivatalos

Német labdarúgás
29 perce

Így ünnepelték Cipenga gólját London utcáin

Foci vb 2026
32 perce

Ezzel a góllal vezet a Kongói DK Anglia ellen – videó

Foci vb 2026
39 perce

Nagyot zuhant a német mezek ára

Foci vb 2026
40 perce

NB I-es rutinnal rendelkező védő érkezett Újpestre

Labdarúgó NB I
49 perce
Ezek is érdekelhetik