Svájc: kiesett a nemrég még BL-induló FC Thun

Vágólapra másolva!
2008.05.04. 09:13
Címkék
Búcsúzott a svájci első osztályú labdarúgó-bajnokságtól az FC Thun együttese, miután a 34. fordulóban sima, 4–0-s vereséget szenvedett idegenben a Luzerntől.
Bár a csapat kiesése a szezon egészét tekintve egyáltalán nem meglepő, az azért mégis furcsa, hogy hogyan süllyedhetett ilyen rövid idő alatt ennyire mélyre a Thun, a gárda ugyanis 2005-ben bejutott a Bajnokok Ligája főtáblájára, ahol az Arsenal és az Ajax mögött – a Sparta Prahát megelőzve – a harmadik helyen végzett.A Thun szezonja egyébként pocsékra sikerült a pályán kívül is, a rendőrség kilenc korábbi és jelenlegi játékos érintettségét vizsgálta egy kiskorú lány megrontása ügyében, és a pénzügyek sem voltak rendben a csapat háza táján, hiszen a svájci szövetség még nem adta meg a licencet a Thunnak a következő szezonban.Ráadásul a klub elnöke, Kurt Weder is balesetet szenvedett januárban, a sportvezető egy lépcsőn gurult le saját házában, és deréktől lefelé megbénult, azóta is speciális egészségügyi központban kezelik.
Legfrissebb hírek

Döntetlent játszott a szerbekkel a magyar futsalválogatott

Magyar válogatott
10 perce

Odermatt újabb erődemonstrációval nyerte meg a wengeni lesiklást

Téli sportok
26 perce

Ezúttal sem brillírozott, de a három pontot begyűjtötte a Real Madrid a Levante ellen

Spanyol labdarúgás
39 perce

Premier League: Liverpool–Burnley

Angol labdarúgás
49 perce

Továbbra is motiválja a magyar színekben elért siker

Csupasport
52 perce

Carrick álomszerűen debütált, az MU nyerte a manchesteri derbit

Angol labdarúgás
57 perce

Felkészülés: mindkét szombati meccsén kikapott a ZTE

Labdarúgó NB I
58 perce

Felkészülés: kétszer vezetett, de nem nyert a Videoton az MTK ellen

Labdarúgó NB I
1 órája
Ezek is érdekelhetik