Első meccsén hozta a kötelező győzelmet a magyar futsal-válogatott

Vágólapra másolva!
2008.02.28. 19:34
Hozta a kötelező győzelmet a magyar futsal-válogatott a brazíliai vb-szereplésért folytatott selejtezőtornán Gyöngyösön. Kozma Mihály együttese az első perctől fogva fölényben játszott a macedónok ellen, és végül 3-0-ra meg is nyerte a mérkőzést.
A magyar csapat könnyedén vette az első akadályt
A magyar csapat könnyedén vette az első akadályt
A magyar csapat könnyedén vette az első akadályt
A magyar csapat könnyedén vette az első akadályt

Esélyeshez méltóan jobban kezdett a magyar válogatott. Rögtön az elején Gyurcsányi éles szögből leadott lövésével veszélyeztetett, nem sokkal később Lódi próbálkozása után Madarász sarkalt a macedón kapu felé. Azonban előbbinél a vendégek kapusa hárított, míg utóbbi látványos megoldásánál a kapu mellé csorgott a labda.

A folytatásban Tóth Szabolcs egy, az ellenfél térfelén megszerzett labda után került ziccerbe, de a játékos próbálkozása nem találta el a kaput. Nem úgy, mint a tizenegyedik percben Gyurcsányi Zsolt közeli lövésénél, amikor egy kipattanó után került a válogatott tizenhármasához a labda, aki a bal felső sarokba bombázott, és ezzel megszerezte a vezetést a mieinknek.

Ezután Gyurcsányi és Madarász is helyzetbe került, de egyikük sem talált a vendégek kapuba, igaz utóbbi a bal kapufát azért eltalálta. A szünet előtti percekben feljavult ellenfelünk játéka, de ennek ellenére Kozma Mihály csapata vonulhatott előnnyel a pihenőre.

A fordulás után „helyre állt a rend” és előbb egy szabadrúgás-variáció után Tóth lövését hárította a vendégek kapusa, majd a huszonnegyedik percben Baranyai passza után Madarász fordult le a védőjéről, és a kimozduló kapus mellett öt méterről elegánsan emelt a bal felső sarokba.

A továbbiakban a magyar együttes elsősorban arra törekedett, hogy tartsa az eredményt, azonban ennek ellenére a mieink játszottak veszélyesebben. Sőt az utolsó előtti percben egy közeli szabadrúgást Tóth passzolt Madarász elé, akinek a lövése utat talált a kapu jobb alsó sarkába, és ezzel beállította a 3-0-s végeredményt. Kozma Mihály „fiai” pénteken Anglia legjobbjaival találkoznak, a meccs 18 órakor kezdődik majd.

VB-SELEJTEZŐTORNA, 1. FORDULÓ

MAGYARORSZÁG – MACEDÓNIA 3-0 (1-0)
G.: Gyurcsányi 11., Madarász 24., 39.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik