Belga labdarúgás: ismét edzősködik Kim Clijsters apja

Vágólapra másolva!
2007.10.20. 18:30
Címkék
Ismét labdarúgóedzőként tevékenykedik Leo Clijsters, a teniszező Kim Clijsters édesapja.
A korábbi kiváló futballista azért szakította meg pár évre tréneri tevékenységét, hogy menedzserként segíthesse lánya karrierjét.Kim májusban vonult vissza, így apjának ismét lehetősége nyílt arra, hogy folytassa szakmai pályafutását. A VRT nevű közszolgálati televízió értesülése szerint Leo Clijsters a belga harmadosztályú Tongres-hoz szerződött, egyelőre három hónapra.A tréner játékosként tagja volt az 1988-ban KEK-, majd Szuperkupa-győztes FC Mechelennek, s részt vett az 1986-os valamint az 1990-es világbajnokságon. Később edzőként tevékenykedett többek között az élvonalbeli La Gentoise-nál.A tenisz-világranglista korábbi első helyezettje július 14-én házasodott össze Brian Lynch amerikai kosárlabdázóval, és januárban már érkezik is a baba. MTI
Legfrissebb hírek

Arbeloa nem próbál új Mourinhóvá válni a Real Madridnál

Spanyol labdarúgás
23 perce

Milánó-Cortina 2026: az NHL szerint jó volt a hokicsarnok próbája

Téli sportok
47 perce

Újabb két játékos távozott az NB II-es Videotontól

Labdarúgó NB II
47 perce

Gálamérkőzések, szoboravatás és utánpótlás-labdarúgótorna szervezése is szerepel a BVSC idei programjában

Egyéb egyéni
59 perce

A Cadillac tesztfestést mutatott be – képek

F1
1 órája

Vb-címet ért a kitartás, a hit és a lojalitás – Lando Norris-sorozat, 3. rész

Képes Sport
1 órája

Bejelentették Barcelonában Joao Cancelo visszatérését – hivatalos

Spanyol labdarúgás
1 órája

Eltiltást kapott Conte az Inter elleni meccsen történt kiállítása miatt

Olasz labdarúgás
1 órája
Ezek is érdekelhetik