Róth Ferenc Plzenbe igazolhat

2006.12.20. 15:05
Címkék
Csehországon belül válthat klubot Róth Ferenc. A tavaly Pápáról igazolt balszélső volt edzőjét követheti Plzenbe – adta hírül a pozsonyi Új Szó című lap honlapja.
Róth Ferenc Pápáról igazolt Csehországba
Róth Ferenc Pápáról igazolt Csehországba
Róth Ferenc Pápáról igazolt Csehországba
Róth Ferenc Pápáról igazolt Csehországba
Róth Ferenc a tavaly őszi szezonban egy remek mérkőzés után (a Ferencvárosnak három gólt rúgott az Üllői úton) nem sokkal szerződött a cseh Slovacko együttesébe, ahol Sowunmi Thomas személyében magyar csapattársa is akadt.

Másfél évi vendégszereplés után Róth azonban távozik csapatától, ám Csehországot nem hagyja el, mivel rövidesen a Viktoria Plzen labdarúgója lehet.

A Slovacko egyébként nagyon gyengén szerepel az idei bajnokságban, az utolsó helyet foglalja el. Róth alapembernek számít a csapatban, csak az első fordulóban nem játszott, 16 meccsen azonban mindössze egy gólt ért el: augusztus 21-én a Banik Ostrava ellen ő szerzett vezetést, de végül 2-1-re kikaptak.

A klubcserének várhatóan nem lesz akadálya, mivel a két klub megegyezett egymással az átigazolásról: a bajnokságban 10. helyen álló Plzen edzője, Stanislav Levy szeretett volna újra a magyar futballistával dolgozni, aki szívesen követte edzőjét. Az átigazolási összeget nem hozták nyilvánosságra.
Legfrissebb hírek

Chiesa közel két év után került be az olasz válogatott keretébe

Olasz labdarúgás
1 perce

Megvan, mikor játsszák a Mol Magyar Kupa elődöntőit

Labdarúgó NB I
18 perce

Szakács helyett csapattag lett a Nemerén – Hosszú Kávé Árpás Lászlóval

Képes Sport
21 perce

NS-hagyomány: Újra évfordulós mise Vadas Gyula emlékére

Egyéb egyéni
25 perce

Csányi Sándor: Kijutunk a vb-re! Eddig ezt nem mondtam, de most vállalom ezért a felelősséget

Magyar válogatott
25 perce

Lukács Péter: A szegedi lehetőség tökéletes a szintlépéshez, segíti a fejlődésemet

Kézilabda
27 perce

Cristiano Ronaldo nem utazik el a portugál válogatottal Amerikába

Foci vb 2026
32 perce

Kovács Róbert: Nemes feladat előtt állok

Vízilabda
48 perce
Ezek is érdekelhetik