Brazília: újabb edzőváltás a Fluminensénél

2006.09.30. 10:57
Címkék
A brazil Fluminese labdarúgócsapatának vezetői alig egy hónappal kinevezése után menesztették Antonio Lopes vezetőedzőt (képünkön).
A szakember augusztus 24-én váltotta a kispadon Josue Teixeirát, ám kevés eredményt tudott elérni az együttessel. Irányításával a csapat tíz mérkőzésen lépett pályára és ezek közül mindössze egyet tudott megnyerni.

Az elöljárók a Copa Sudamericana csütörtöki fordulója után döntöttek a tréner elmozdítása mellett, miután hazai pályán csak 1-1-es döntetlent ért el a gárda az argentin Gimnasia y Esgrima ellen.

A brazil bajnokság 11. helyén álló Fluminese irányítói már meg is találták Lopes utódját Paulo Cesar Gusmao személyében, akit augusztus 30-án menesztett a Sao Caetano.

Gusmao igazi rangadón mutatkozhat majd be új csapata kispadján, hiszen az együttes legközelebb szerdán a nagy rivális Flamengo ellen lép pályára.
Legfrissebb hírek

Nyíregyházi bravúr: rangadót nyert a Szpari a DVTK ellen; Hiába Kerkez Milos fifikás gólja, kikapott a Liverpool Brightonban

E-újság
12 perce

Napra pontosan három hónap után nyert az Elche, odahaza győzött a Levante és az Osasuna is

Spanyol labdarúgás
26 perce

Ligue 1: a PSG kiütötte a Nice-t, és újra vezeti a francia bajnokság tabelláját

Francia labdarúgás
30 perce

Két pontjába került a Juvénak a kihagyott tizenegyes; ötgólos meccset húzott be a Milan

Olasz labdarúgás
46 perce

Világcsúcs, de nem Duplantistól – ez történt a fedett pályás vb 2. estéjén

Atlétika
58 perce

A dunaszerdahelyi Élő Beatrix 11 gólt dobott

Kézilabda
1 órája

Női vízilabda ob I: a Győr, az OSC és a Szeged is nyert

Vízilabda
1 órája

Hosszabbításban nyert a Fehérvár, 2–2-ről folytatódik a Klagenfurt elleni csata

Jégkorong
1 órája
Ezek is érdekelhetik