Brazília: Jó véleménnyel vannak Kondorról

2005.11.16. 12:35
Címkék
Erőnléti, fizikai és technikai szempontból is sokat fejlődött Kondor Tamás, a közelmúltban a brazil Clubbe Parana csapatához igazolt magyar kapus  mondta el az Aloha Produkciónak Renato Angelo Secco, az első osztályú klub kapusedzője.
Kondor Tamás
Kondor Tamás
Kondor Tamás
Kondor Tamás

Kondor jelenleg a B-csapattal készül, és ezek szerint a Angelo Seccót - aki több, mint húsz évig volt profi kapus, és négy éve dolgozik kapusedzőként a klub ifi, a junior, és felnőtt csapatainál – már sikerült meggyőznie a tehetségéről.

"Bár Kondor Tamás az ideérkezésekor nem volt fizikálisan felkészült a brazil kapusokhoz képest, amióta együtt dolgozunk, napról napra jobb teljesítményt nyújt, mind fizikálisan, mind technikailag" – nyilatkozta a szakember.

"Mindent el fogok követni azért, hogy a brazil iskolát is el tudja sajátítani, de a mérkőzéseken majd olyan a stílusban véd, amilyen stílusban szeretne, a döntésébe nem fogok beleszólni – tette hozzá Secco. – A képességei alapján Tamás bármelyik dél-amerikai csapatban megállná a helyét!"
Legfrissebb hírek

Női kosárlabda NB I: ETO Basket néven folytatja a győri csapat

Kosárlabda
1 perce

Észtországba szerződött Pesti Marcell válogatott röplabdázó

Röplabda
7 perce

Wimbledon: simán kikapott spanyol ellenfelétől Marozsán

Tenisz
17 perce

A Ferencváros korábbi brazil játékosa szerint Vinícius Júnior könnyedén megbirkózik a felelősséggel

Foci vb 2026
20 perce

Somália szerint Brazíliának mindene megvan a világbajnoki címhez

Foci vb 2026
24 perce

A Tour de France az M4 Sport műsorára kerül

Kerékpár
26 perce

Egy új szerzemény gólt lőtt, de a ZTE kikapott az Ajkától

Labdarúgó NB I
44 perce

Kanada és Anglia a legveszélyesebb a szögletek után

Foci vb 2026
58 perce
Ezek is érdekelhetik