A Metznek megvan, a Marseille nagyon beleszaladt

Vágólapra másolva!
2005.11.05. 23:54
Címkék
A francia élvonalbeli labdarúgó-bajnokság tizennegyedik fordulójában megszerezte első szezonbeli győzelmét a Metz, Huszti Szabolcs csapata. A Metz hazai pályán verte két góllal a vendég, hozzájuk hasonlóan a fordulók óta a kieső helyek egyikén tanyázó Ajaccio együttesét. A három pont megszerzésében többedmagával döntő érdemeket szerzett a magyar légiós, hiszen a szünetben cserekeként még 0-0-s állásnál állt be.
Huszti Szabolcs már az olaszok elleni U21-s Eb-pótselejtezőre készül
Huszti Szabolcs már az olaszok elleni U21-s Eb-pótselejtezőre készül
Huszti Szabolcs már az olaszok elleni U21-s Eb-pótselejtezőre készül
Huszti Szabolcs már az olaszok elleni U21-s Eb-pótselejtezőre készül

- Nagy az öröm a csapaton belül – nyilatkozta a válogatott játékos a lefújást követően -, hiszen régóta vártunk erre a sikerre. Örülök, hogy 0-0-s félidőt követően balhátvédként tevékeny részese lehettem a győzelemnek. A meccs után a játékostársakkal és a családtagjainkkal megyünk vacsorázni, de mi a párommal nem maradhatunk sokáig, nekem ugyanis fontos feladataim vannak: mostantól az utánpótlás-válogatott Olaszország elleni sikerére kell koncentrálnom.

A Metz győzelmével és immár hét pontjával elmozdult a tabella utolsó helyéről, jelenleg egy ponttal előzik meg a náluk még egy mérkőzéssel kevesebbet játszó Strasbourgot.

Gimeneznek (Marseille) Basa és Thomas (mindkettő Le Mans) mellett nem sok esélye van. Csapatának sem volt...
Reuters
Gimeneznek (Marseille) Basa és Thomas (mindkettő Le Mans) mellett nem sok esélye van. Csapatának sem volt...

A középmezőnyhöz tartozó Olympique Marseille váratlanul igen nagy pofonba szaladt bele: három góllal kikapott a Le Mans vendégeként. Utóbbi együttes huszonkét ponttal a hatodik, a Marseille a tizenkettedik, tizennyolc ponttal.

A Nantes ugyancsak három góllal verte otthon a Nancyt, a Bordeaux viszont idegenben bizonyult jobbnak egy góllal a Nice-nél.

A forduló rangadóján, a St Etienne-Auxerre összecsapáson nem jutottak dűlőre egymással a felek. A hazai együttes így huszonnégy ponttal a harmadik, a vendégek huszonhárommal az ötödikek a tabellán.
  • LIGUE 1, TIZENNEGYEDIK FORDULÓ:
  • Le Mans-Marseille 3-0 (Chiumiento 5.,Fanchone 60., Bangoura 75.)
  • Metz-Ajaccio 2-0 (Gueye 58., Djiba 86.)
  • Nantes-Nancy 3-0 (Rocha 27., Signorino 62., Bamogo 68.)
  • Nice-Bordeaux 0-1 (Laslandes 47.)
  • St Etienne-Auxerre 1-1 (Hognon 34., ill. Mignot 80.)
Legfrissebb hírek

Őrületes, végletekig kiélezett mérkőzésen a Steelers ellökte a Lionst a rájátszástól – videók

Amerikai sportok
24 perce

Hétfői sportműsor: olasz Szuperkupa-döntő Rijádban

Minden más foci
3 órája

Schäfer András: Ez a legjobb válogatott, amiben valaha játszottam…; Koch Máté: Vissza az elitbe!

E-újság
3 órája

Varsó nem Budapest – Jakus Barnabás publicisztikája

Minden más foci
3 órája

Na, ez jobb foci! – Vincze András jegyzete

Labdarúgó NB I
3 órája

Raphinha és Yamal gólja döntött, a Barca nyert az 50 percet tíz emberrel játszó Villarreal otthonában

Spanyol labdarúgás
3 órája

A Carolina legyőzte a Tampa Bayt, és lépéselőnybe került a csoportgyőzelem szempontjából – videó

Amerikai sportok
4 órája

Kézilabda: Nagy Benedek 12 védéssel járult hozzá csapata győzelméhez – körkép

Kézilabda
4 órája
Ezek is érdekelhetik