Dárdai Pál bombagólt rúgott
0 hozzászólás. Szóljon hozzá Ön is!
Még senki sem szólt hozzá. Legyen Ön az első!
Dárdai Pál, a Hertha magyarja góllal és győzelemmel ünnepelte kétszázadik Bundesliga-mérkőzését, a forduló slágermérkőzése előtt pedig hiába próbálta lelki hadviseléssel megtörni ellenfelét a Bayern, Felix Magath csapata vereséget szenvedett a Werdertől. A brémaiak megőrizték elsőségüket a tabellán, a Hertha pedig fellépett a harmadik helyre.

Getty
Dárdai Pál öröme határtalan, pazar góllal ünnepelte jubileumát a Mönchengladbach elleni mérkôzésen
Az NSO ajánlja:
„Fontos győzelmet arattunk, mert három nyeretlen mérkőzés után tudtunk újból nyerni, és ez fiatal csapatunknak megint lendületet adhat – mondta Dárdai Pál, majd kitért góljára is. – Marko Pantelic remekül gurított vissza a második félidőben, én pedig tizennyolc méterről, jobb külsővel a jobb felső sarokba bombáztam.”
A játékos második találatát szerezte ebben az idényben (összesen pedig a tizenötödiket berlini színekben), de valószínűleg erre a gólra emlékszik majd vissza a legszívesebben a válogatott középpályás, hiszen mégiscsak a kétszázadik találkozóján szerezte.
„Természetesen sokan gratuláltak. Elsősorban arra vagyok büszke, hogy külföldiként ugyanabban a csapatban tudtam kétszáz mérkőzésen pályára lépni. Sosem tartottam magam kiugró tehetségnek, mindent, amit eddig elértem, a szorgalmamnak köszönhetem. Remélem, ez jó példa a kissrácoknak. A találkozón türelmesen kellett játszanunk, nem rohanhattunk fejetlenül előre, mert azonnal lekontráztak volna minket – mondta Dárdai a mérkőzésről. – Tudnunk kell helyén kezelni a sikert. Továbbra is mindent meg kell tennünk azért, hogy eredményes évet zárjunk. Igaz, a válogatott máltai szereplése miatt már biztosan nem lesz boldog karácsonyom…”
Ami a szombati nap slágermérkőzését, a Werder–Bayern összecsapást illeti: a müncheniek lelki hadviseléssel is készültek a találkozóra, legutóbb a BL-ben, az Inter ellen próbálkoztak hasonlóval a bajorok: megtévesztő hírekkel hozakodtak elő. Ezúttal a brémaiak vb-gólkirályára, Miroslav Kloséra próbáltak hatni úgy, hogy Felix Magath kilátásba helyezte a támadó leigazolását, annak ellenére, hogy 2008-ig érvényes szerződése van a Werderrel. A brémai vezetők pedig ahelyett, hogy ügyet sem vetnek a bosszantásnak szánt nyilatkozatokra, lázasan dolgozni kezdtek, hogy 2011-ig maradásra bírják a támadót, sőt nem bánnák, ha Klose náluk fejezné be pályafutását – persze mindezért mélyen a zsebükbe kellene nyúlniuk.
A rangadót egyébként a Werder nyerte, ezzel bizonyították Thomas Schaaf tanítványai, hogy nem lehet holmi híresztelésekkel eltántorítani őket attól az elhatározásuktól, hogy harcban maradjanak a bajnoki címért. A végére egy kis érdekesség: a müncheni csapat mindhárom győztes BL-mérkőzése után elveszítette hét végi bajnokiját…
BUNDESLIGA, 8. FORDULÓ
Werder Bremen - Bayern München 3–1, G: Diego (11.), Womé (34.), Lúcio (62. – öngól), ill. Makaay (37.)
Schalke–Hannover 2–1, G: Bajramovic (18.), Kobiasvili (27.), ill. Rosenthal (52.)
Hertha BSC–Mönchengladbach 2–1, G: Dárdai (50.), Pantelics (73.), ill. Neuville (63.)
Bielefeld–Mainz 1–0, G: Westermann (73.)
Wolfsburg–Stuttgart 1–1, G: Hanke (26.), ill. Gomez (31.)
Aachen–Cottbus 1–2, G: Reghecampf (16.), ill. Munteanu (65.), Rost (75.)